5. Fejezet.

 Drága, egyetlen olvasóim!

(Mindenképp olvassátok el, kérlek Titeket!) 

Tudom, és sajnálom, hogy egy ideje nem hoztam friss részt. Nagyon kínos, most ez nekem, de muszáj mentegetőznöm "pár dologgal". Nyolcadikos létemre ez az utolsó 2 hónap elég húzós. Fényképezés, ballagás, bérmálás, bankett, kompetencia, és felmérők ezrei szakadtak a nyakamba. A sok tanulás, és sürgés-forgás miatt nem tudtam az írással foglalkozni. Viszont - remélem észre vettétek - a blog új külsőbe "öltözött". Ez is eltartott egy jó ideig, míg megvalósítottam. És ne ijedjetek meg, a főszereplő lányt is megváltoztattam. Remélem, semmi gondot nem okoz majd. Kommentekben leírhatjátok az új külsőről is a véleményeteket, csak kapjak valami visszajelzést, hogy szerintetek milyen. Ja és igen! A kommentek. Szeretném, ha nem azért kéne komiznotok, mert Én kényszerítelek rá Titeket. Mert ez nem így van! Én csak azt szeretném, ha kapnék véleményt a részről, és úgy az egész blogról. A hosszabb megjegyzéseknek kifejezetten örülnék! Kérlek Titeket, írjatok megjegyzéseket, hisz Én ebből tudok "építkezni". 

Ezentúl persze folyamatosan, hetente jön a friss rész. Csak kérlek, ne menjetek el megjegyzés nélkül!  Ehhez a részhez szeretnék 10 kommentet, ha lehet ilyet kérni.. És ha új, vagy iratkozz fel, szeretnék 30 rendszerest! Jó lenne. Érdemes :) Köszönöm, 

Sarah M.

Annyira elegem van ebből az egészből. Jó hogy nem majd elveszi Tőlem a saját életemet. Mit képzel magáról? Idejön, és el akar vinni. Egy beképzelt egoista. Hirtelen, szinte az ütő is megállt bennem, mikor a az órára pillantottam. Nem akarom! Már minden megfordult a fejemben. Elbújok, elszökök, meglépek, vagy bármi, csak ne találjon rám az a tahó Zayn - ha egyáltalán úgy hívják - .

És amúgy is...ez mind miért velem történik? Annyi fiatal lány van még Londonba, pont velem? Először elveszítem azt a személyt, akit a legjobban szeretek, majd most el akar szakítani egy idegen Harrytől. Ennyire szerencsétlen is csak Én lehetek. Most már nincs időm. Nem tudok elmenni sehova sem, hisz már három óra, nyolc perc van. Gyorsan az ajtóhoz sietek, és kinézek a rácsos ablakén. Még nem látok, semmit. Istenem, bárcsak így maradna! Majd halkan elfordítom a kulcsot a zárban, és csak figyelek néhány másodpercig, aztán feszengve helyet foglalok az egyik bár széken.

Nem. Csöngetnek. Vagyis valaki szinte fekszik a csengőn. Ki lenne az? De most mégis mit csináljak? Na jó, megnézem, ki az, hátha csak a postás, vagy a szomszéd kislány.

A "várva várt pillanat" viszont elérkezett. Se a postás, se a kicsi lány nem szokott rajta állni a csengőn hosszasan, nem Ők voltak.

- Hol vagy? Ha még egy kicsit is kell rád várnom, Maya, Én betörök, vagy rosszabb! - hallottam, ahogy idegesen, de mégsem nagyon kiabálva kopogtat, és beszél. Kinyitom. Most mit csinálhatnék? Kissé remegő lábakkal indultam az ajtó felé, és a hideg kilincsekre tapasztottam a kezeimet. Egyszerre, mikor kitárult az ajtó, Zayn szinte betört, és a kezét emelte kicsiny testem felé. Izmos karján kidülledtek a kisebb-nagyobb erek. De valami folytán visszatartotta kemény érzéseit és nem ütött meg. Jól is tette, hisz már a börtönben ülne...

- Mond, Te észnél vagy? Bántottál volna egy lányt? Akit még nem is ismersz?! - akadtam ki, mire Ő leguggolt, majd a kanapéra helyezte magát.

-  Jobban ismerlek, min gondolnád. - kezdte el gondolatait, miközben szeme folyamatosan a földet fürkészte, nem nézett fel. Pár minutum kínos perc múlva újra rekedtesen lágy hangjára figyeltem fel. - Nem akartalak bántani. Eszembe sem jutott. Fontos vagy nekem, és egy ujjal sem érnék hozzád, hidd el. - Mintha már évek óta ismerne, úgy mondja. Ki ez az ember? Hangja viszont mintha összeroppantana. Varázslatos és felemelő. A mélyből szól, de mégis olyan lágy, mennyei.

- Mehetünk?! - állt fel a fehér kanapéról, mely egy kicsit összegyűrődött. De tekintetét még mindig nem szegezte rám. Én nem mondta semmit, nem mertem. Ha mondok valamit, akkor is megüt; ha nem, lehet, hogy akkor is.

- Hova? - szólaltam meg, talán így senkinek sem esik bántódása. Legfőképp remélve, hogy nekem nem.

- Majd meglátod; ne félj, csak gyere velem, kérlek. A Te érdekedben. Meg kell, hogy védjelek. - nyújtotta felém kezét, mellyel fél néhány perce még meg akart ütni. Na jó. Most van az a pont, hogy döntenem kell. De hát ez egyértelmű! Maradok! Vagyis maradni akarok. De mi van, ha tényleg ismer? És tényleg az Én érdekemben teszi mindezt? Nemtudom. Az egyik vállamon a jó angyalka, a másikon pedig az ördögöcske jelent meg - persze csak a képzeletemben - . A jó azt mondja, maradjak, és hallgassak az eszemre. A másik pedig biztat, hogy menjek már. A szívem úgy ver, mint még soha sem. Eddig játszottam a jó kislányt, akit mindenki szeret, de ez nem Én vagyok. Én valaki más vagyok. Lehet, hogy ezért jött Ő a képbe. Végül kicsúszott valami a számon, ami még mindig nem vezet semmihez. Valószínűleg.

- És Harry? Vele mi lesz? - e kérdésre Zayn bejebb jött, keresett egy papírt és egy tollat a konyhába, majd rám parancsolt, hogy írjam, amit mond. (...)

Az összes szót leírtam, úgy, ahogy van, majd Zayn már kicsit megkönnyebbülve intett a fejével, hogy induljunk.

Hát ennyi volt. Vége lenne? Elveszítem a barátaimat, és Harryt is. Ezek szerint ez az Én sorsom. Minden történik valamiért. Én, hívő emberként hiszek ebben. Hát akkor új élet.

Zayn előre engedett, és mutatta, merre van a kocsija. Még egyszer vissza néztem a házunkra; melyhez sok szép emlék köt, majd beültem az autóba. Olyan ismerős volt. Mintha láttam volna már. Bár mondjuk lehet, hogy minden második embernek ilyen autója van.

- Hova megyünk? - kérdeztem meg Zaynt, aki éppen kötötte be a biztonsági övét. Most már teljesen nyugodt, meg van elégedve magával. Egy igazi bunkó.

- Mint mondtam, meglátod. Nyugodtan bóbiskolj el, messze van még, ahova megyünk. - jelentette ki, majd indította a motort, és a sötét ablakon keresztül vizsgálgattam a tájat. Igen; lehet, hogy utoljára.

***

Ez a Zayn azért tud valamit. Azt mondta, nyugodtan aludjak el, és mit ad Isten, elaludtam. Ember az ilyen, vagy valami több?! Miután felébredtem, Zaynre pillantottam, aki halál komolyan nézi az utat előttünk. Nem akarom zavarni. Inkább nem szólalok meg...

De már 6 óra! Már majdnem három órája úton vagyunk. Hova visz ez engem? Tudja egyáltalán, merre megyünk? Muszáj..

- Zayn, mikor érünk oda?

- Nemsokára. - hagyta el a száját ez a kevéske hang, de mégis olyan megnyugtató volt.

Csak érjünk már oda! Olyan kíváncsi vagyok, hova visz...