Prológus

Itt megtalálod a blog prológusát

Nagyon hiányzik.Elvesztettem őt örökre. Az én drága, egyetlen édesanyám. Mindig velem volt. Mindig segített. Jóban, rosszban egyaránt kitartott mellettem. Ő adta a legtöbb szívhez szóló ölelést, a legszebb szavakat az ő szájából hallottam. De elment. Örökre itt hagyott. Még csak pár napja történt a tragikus baleset, de már most elmondhatatlanul hiányzik. A szívemből vettek el egy darabot. Vagyis csak az vette el, aki mindezt tette. Az, aki képes volt megölni anyát. Össze vagyok törve, és úgy érzem mindennek vége. De nem. Még itt van az is, hogy az a bugyuta rendőrség engem gyanúsít. Engem? Mégis milyen szívtelen ember az, aki azt meri mondani, hogy egy lány képes megölni a saját édesanyját? Nehéz úgy élni a a napjaimat, hogy közben engem gyanúsítanak az anyám meggyilkolásával. Hogyan merik feltételezni rólam, hogy én öltem meg?! Szívtelen emberek...Nem értenek meg. Még a barátom, Harry sem tudja, mit érzek igazán. Azt mondja felejtsem el az egészet, lépjek túl rajta. Hogyan tudnám elfelejteni? Az anyámat valaki kegyetlen módon meggyilkolta és a mai napig nem tudom ki az. És elfelejteni meg ezt nem lehet. Ez lehetetlen...