6. Fejezet.

 Édes, drága Olvasóim!

Már majdnem két hete nem jelentkeztem friss résszel, amit nagyon restellek. De igenis van mentségem! Még pedig a suliban való javítás, a próba, a terem díszítése, és még regélhetném, mennyi elintézni valóm van/volt ebben a két hétben. Szerencsére holnap vége, elballagok, - amit egyébként nagyon, nagyon sajnálok, hisz imádtam az osztályomat, kivéve pár embert - s így tudni fogom rendszeresen hozni az új részeket! Most is elétek tárok egyet, remélem tetszik majd, ha igen, kérlek Titeket, hagyjatok magatok után valami jelt megjegyzés, illetve feliratkozás formájában.
Múltkor még elmondhattam, hogy mindjárt meg lesz a 30 rendszeres, most meg 47.(!!!) Elképesztőek vagytok, így tovább! Jó olvasást a részhez, ne felejts el kommentelni!

Sarah M.

Kinézve a kocsi ablakán még mindig nem láttam sem házat, sem boltot, és semmi ilyesmit, ami valami életjelre utalna. Csak kopár fák, melyeknek az árnyékai a naplementében aranyosan játszadoztak. Zaynre pillantottam, majd az autó alját bóklásztam. Nincs pofám, hogy még egyszer megkérdezzem, hova megyünk, mikor érünk oda, és miért is jövünk. Így hát maradt nekem az, hogy ülök csendesen, míg oda nem érünk a számomra még ismeretlen helyre. Egy hirtelen pillanatban viszont teljesen meglepődtem, mikor egy rekedtes, lágy hang szólalt meg. Mondanivalója előtt egy kicsit megköszörülte torkát, majd megszólalt.

- Nem vagy éhes? Szomjas? - tekintetem rá szegeztem, de Ő csak komolyan nézte az utat. Nyakán az erek kissé kidülledtek, állát kicsit felemelve bámult ki a szélvédő ablakán.

- De igen, az vagyok. - és tényleg éhes vagyok már, hiszen hány órája nem ettem, ittam? Már majdnem négy óra eltelt azóta.

- Mindjárt ott vagyunk. Addig még bírd ki. - hangoztatta megnyugtatóan ezt a választ. Végre. Végre megérkezünk.

Nagyon kínos az a csönd, amit az autóban érzek. De szerencsére már kevés ideig kell itt ülnöm. És tényleg. Néhány perc múlva, vagy talán fél óra is volt az, Zayn leállította a motort. Kiszálltam, hisz gondoltam, hogy Ő nem olyan, mint Harry, Ő nem nyit majd nekem ajtót. Így hát magamtól kiszálltam az autóból, megigazítottam a ruhámat, majd Zayn után eredtem. Szép kis táj volt, azon kívül, hogy azt sem tudom, hol vagyunk. Zayn megvárt, majd Ő ment előre a nagy fák között, s kis rést hagyott maga után, amin Én is elfértem. Majd egy nagy kapu elé érkeztünk. Tényleg nagyon nagy volt.

- Ez lenne az Én kis birtokom. - húzta végig egyetlen ujját a levegőben, a nagy ház és a sok hely felett. Váó! Ez óriási! És gyönyörű. A ház, mely szerintem egy kicsit kiment már a divatból, hisz kastély szerű volt, nagyon tetszett ennek ellenére is. Volt a távolban még egy kisebb épület is, talán valami kis faház lehetett az. Egészében elégedett voltam vele, bár belülről még semmit sem láttam. Kíváncsi vagyok már rá. De hát nem kérheti, hogy költözzek ide, úgy, hogy nem is ismerem. Szinte lerabolt...

- Gyere, menjünk be. - nyitotta ki a kaput Zayn, majd előre engedett, és bezárta maga után az ajtót. Különösen viselkedett, hisz mielőtt utánam jött volna, körülnézett, majd bezárta a kaput, majd meg is nézte, hogy normálisan be van-e csukva, és csak ezek után közeledett felém. Néhány lépés után már a ház küszöbénél tartottunk,s szépen lassan elém nyúlt, az ajtó pedig kinyitódott előttem. Beléptem, és egy kissé fura szag ütötte meg a szaglást érzékelő szervemet. Egy perc után el is kezdtem köhögni, és tüsszentettem is, akkora volt a por. Jézusom, mióta nem takaríthattak itt?!

Majd beljebb mentünk, s felkapcsolta valaki a villanyt, így világosabb lett az egész ház, jóval. Hirtelen egy barna hajú, kékeszöld szemű srác jött ki a szoba mélyéről. Először azt hittem, - mármint reménykedtem benne - hogy Harry az, de csalódottságomat az tükrözte, hogy a fiúnak egyenes, elől kissé tupírozott haja volt. Bevallom, megrémültem, hisz Zayn nem mondta, hogy van egy "lakótársa". Meghátráltam, majd Zaynhez fordultam, aki egyébként szorosan mögöttem tartózkodott.

- Ki ez Zayn? - néztem mélyen a sötét szemeiben, ami úgy csillogott, akár csak az éjszakai fényben a csillagok. Elképesztő szemei vannak. De remélem ettől még nem hiszi azt, hogy Én csak jókedvemben vagyok itt. Amilyen gyorsan csak tudok, elszökök valahova. Messze.

- Ő csak Louis, a testvérem.

- Szia, Louis Cowel vagyok, Zayn bátyja. Ezek szerint Te meg Maya. - nyújtotta a kezét udvariasan. Na látod Zayn? Így kellett volna neked is tenned. Példát vehetnél a tesódról.

- Szia. Igen, de Te ezt honnan tudod? - néztem értetlenkedve szerencsétlen párára.

- Zayn elég sokat mesélt mér rólad. Talán túl sokat is. - kuncogott fel egy pillanatra, majd öccsére pillantott, s egyből lefagyott a mosoly az arcáról.

- Zayn nem gondolod, hogy el kéne mondanod mindent, amit még nem tudok? Kezdem úgy érezni, hogy van valami, amit nem akarsz nekem elmondani. És hogy többet tudsz rólam, mint Én saját magamról. - kezdtem el magyarázni, mire Zayn megfogta a kezem, és egy új szobába vitt, - ami szerintem az Övé - leültetett az ágyra, s komolyan nézett rám. Fel-alá mászkált, mint egy bolond.

- Maya, tényleg van egy dolog, ami nem mellesleg nagyon nagy dolog. De nem vagyok benne biztos, hogy tudnod kéne.

Mit akarhat mondani? Nagyon maga alatt van, talán valami rossz dologba keveredett? Attól, hogy elrabolt, még lehet, hogy jó ember. De akkor sem kellett volna velem ezt csinálnia. Viszont ez más. Mintha köze lenne kettőnkhöz, és egy olyan dolog, ami örökre felkavarná az életünket.

- Nem lényeg, de buta vagyok! Tényleg, semmi értelme sincsen. Csak beszélek. Ne is figyelj rám. - mondta a fejét rázva, és a földet bóklászva. Egy percre sem nézett rám. Szeme csak is a földet fürkészte. De látszott rajta a csalódottság. Igenis akar valamit mondani!

- Biztosan nincs semmi? - kérdeztem, miközben egy kicsit közeledtem felé, és tekintetét végre rám szegezte. Szeme óriásira tágult, szája félig nyitva volt, s remegett, mint a nyárfa levél.

- Biztos. - adott végleges választ, majd felállt, és odajött hozzám. - Biztos. - mondta még egyszer, a fülembe súgva. Éreztem, ahogy lehelete lágyan érinti a nyakam. Megborzongtam, annyira jól esett. Kuncogott egyet, szippantott, majd kisétált az ajtón.

Édes Istenem! Mi van ebben a fiúban, ami ennyire kell Nekem?! Én nem akarom Őt! Elrabolt, de mégis érzek valami iránta. Erős kapocs, már most. Mikor rám néz, nem is tudom mit tegyek. Nézzek rá furcsán? Vagy esetleg forduljak el? Mosolyogjak? Nem tudom. Zavarban vagyok olyankor. Van benne valami, ami olyan szinten megfogott, mint még soha. Soha semmi.

Észbe kaptam, s én is gyors léptekkel siettem ki a szobából. A lépcsőről leérve megpillantottam a testvérpárt, akik épp nagy beszélgetésben vannak. Zayn nekem háttal ült, Louis pedig vele, azaz velem is szembe. Még nem vettek észre, viszont Zayn nagyon idegesnek tűnik, hisz épp egy akkorát csap az asztalra, hogy én is megugrok egy pillanatra. Azt hiszem jobb, ha most nem zavarom Őket. Épp a hűtő felé indulok, mire meglátom a bejárati ajtót. Csábít az, hogy elmenjek. Haza, Harryhez. De Zayn is ott van. Valahogy hozzá is húz a szívem. De úgy érzem, nekem Harold mellett van a helyem. És Zayn mindenen felkapja a vizet, még azt is el tudnám képzelni róla, hogy megüt. Ma is majdnem megtörtént. Nem bírnék vele egy légtérben élni. De az ajtó, s a mögötte lévő világban való gondolkozásomat félbeszakította Ő.

- Hát Te mit csinálsz? - kérdezte rekedtes hangján, ami mellesleg annyira tetszik. Nagy, barna szemeit rám meresztette, s én bele néztem azokba, mélyen.

- Csak...keresek üdítőt a hűtőben. - adtam egyértelmű választ, mire Ő ment, s bezárta az ajtót, ezzel véget vetve a bármi nemű szökési kísérleteimnek. Kissé szomorkásan, egy pohár narancslével a kezemben felballagtam, és bementem a szobába, amit Zayn mutatott. Igen, valószínűleg ez lesz az Én szobám. Nem volt nagy, de kicsi sem. Megfelelő. Fehér falak, fehér plafon, nagy, fekete ágy, mellette egy fotel, s egy éjjeli szekrény. A falon csak egy kép, mellette pedig egy szintén fekete gardróbszekrény. A jobb oldalon pedig egy kisebb fajta TV, remélem, működik még. Minden egyes tágy mellett, alatt, fölött centikben áll a por. Jézusom...itt tényleg nem takarítottak már egy jó ideje. de most nem foglalkoztam ezzel, inkább leültem az ágyra, s elgondolkodtam, mit csinálhat Harry. Hol lehet most, és mit fog szólni, mikor e levelet megtalálja, s elolvassa.

HARRY

Ma nagyon kimerültem. A főnök nem normális. Komolyan. Felmostam, porszívóztam, és emellett még a vendégeket is figyelnem kellett. De szerencsére most már haza felé tartok, és remélhetőleg Maya finom, meleg vacsorával vár majd.

Még egy sarok és otthon vagyok. Hála Istennek! De...mégis mi ez? Miért van nyitva az ajtó? Betörtek, vagy mi? Futamléptekkel rohanok a lakásunk felé, s az ajtón szinte beugrottam. Mi van, ha Mayával is történt valami? Viszont nagy meglepetésemre nem vittek el semmit. Minden meg van. A TV, a gép, a gitár, melyen Maya olyan sokszor szokott játszani. Mind megvan. Kivéve...kivéve Maya. Először még lassan, nyugodtan szólítgatni kezdem barátnőmet, majd mikor átjártam az egész háznak minden egyes zugát, kezdek ideges lenni. Nincs itt. De hol lehet? Épp a kezembe veszem a telefont, mire látom, hogy Mayaé a pulton hever. És nem messze a telefontól egy lap, melyen Maya írását vélem felfedezni. Mi lehet ez?

Drágám, Harold!

A Nagymami hívott, hogy nem mennék-e ki hozzá Kanadába. Tudod, Ő mindig egyedül van, mióta a Papa meghalt, s nem szerettem volna visszautasítani. Egyébként is, ismered. Nagyon rámenős. Meg is vette már a repülőjegyet, így azonnal indultam a reptérre. Amikor te ezt a levelet olvasod, Én már javában a gépen ülök, s Kanada felé haladok. Nem így terveztem, de ez van. Veled szerettem volna lenni, viszont a Nagymaminak nem mondhattam nemet. Remélem megérted. Harry, kérlek ne keress pár hónapig! Ha lesz valami értesítelek, meg majd hívlak is, ha tudlak. Sajnálom. Addig is ölel, puszil, csókol szerelmed,

Maya

Ez most így komoly? - törtem ki magamból, hisz nem térek észhez. - Ennyi volt? Itt hagyott? Ne keressem? És akkor többet már nem fog nekem játszani gitáron? Azok a gyönyörű hangok, melyeket gyöngéd kis ujjaival, s a pengentyű segítségével megszólaltat...mind eltűnik?! Jól van Maya, köszönöm szépen ezt a szép kerek két évet.