Hűséges, imádatos Olvasóim!
Sajnálom. Nagyon sajnálom, hogy idáig elhúzódott ez a fejezete, de nem ment. A nagymamáméknál voltam, ahol nem jött be a mobilinternet, majd mentünk a hegyekbe nyaralni, ahol szintén nem volt elég térerő, s nem tudtam ez ellen tenni semmit. Nos, ezért nem hoztam részt6részeket. Igen, már legalább a 10. Fejezetnél kellene tartanom, s szívesen tartanék is, de nem megy. Most is csak egy napra ugrottam haza, hála a tesómnak, s a részt sem ma írtam meg, hanem a mikor unatkoztam, elővettem egy papírt, s elkezdtem írni. Szerencse, hogy ma hazajöttem, mivel ha nem, akkor augusztusban jött volna a következő rész. És ezt pedig nagyon nem akartam.
Nem tudhattam előre, hogy ilyen nehézkesen fog menni nyáron a blog, ha előre tudom, júliusra biztosan kényszerszünetet tartok, hisz úgy könnyebb nektek is, nem kell várni a részt, hogy melyik napon jön, és könnyebb nekem is. Következő nyáron - ha lesz ilyen, Én nagyon remélem - valószínűleg ez lesz. De most végre valahára, egy hónap után megjött a friss rész.
Valamint köszönöm a 60 rendszerest, imádlak Titeket! De egy valamit nem, értek. A 60 rendszeresből - jobb esetben tíz ember veszi a fáradságot, s ír kommentbe valamit. A többi 50 hol van? Kérlek szépen Titeket, hogy most lepjetek meg engem, s gyűljön ehhez részhez - s majd a többihez is - sok-sok megjegyzés! Nagyon jól esne, ha tényleg tetszik, amit csinálok, hát itt az idő - mint minden résznél, kommenteljetek! Köszönöm, és sajnálom az elmaradást.
További szép nyarat! :)
Sarah M.
Mit is tudnék mondani? Talán naplót kéne vezetnem a velem történt dolgokról, az lenne a legegyszerűbb. De nem teszem. Ezt sem. Szerencsére mostanra már kicsit elnyugodtak a kedélyek, s úgy gondolom, most rendben van minden. Már amennyire rendben lehet lenni, egy ilyen helyzetben. Néha ki megyek az udvarra, s leülök a padra, vagy talán csak sétálgatok. Van, mikor Zayn is kijön velem, olykor kínos a csend, hisz - szerintem - mindketten zavarban vagyunk e helyzetben. Olyan fura...Mikor Louissal vagyok, vele tudok beszélni, aranyos, vicces, egy szószátyár. Ő mindig keresi az alkalmat, hogy beszéljen velem, de Zayn...Ő szinte semmit sem mond. Pedig elég sokat vagyunk együtt mostanában.
Ma vasárnap van, november 12.-e. Nincs túl jó idő odakint, mondjuk mit is várok novemberben?! Nemsokára jön a tél, kéne egy két ruha is, ha nem akarják a srácok, hogy megfagyjak, és ha azt akarják, hogy itt lakjak, be kéne vásárolni. Ha azt mondják, nem, persze az még jobb lenne, s hazamennék, de hát ennek az esélye kevesebb a kevésnél. Lemegyek, s megkérdem, megnézünk-e egy jó filmet együtt, hisz ma biztos nem megyek ki. Épp indulok kifelé a szobából, amikor éles, és erős hangok csapják meg a fülemet.
- Hallod mondd már el neki az igazat! Mégis mikor akarod elmondani az igazságot? Mikor már Ő is beléd szeret olyan reménytelenül, mint Te belé? Vagy mit akarsz Zayn, ha?! - hallatszott fel minden egyes szó olyan tisztán, mintha csak pár lépésre lettem volna a két fiútól. De várjunk, mit is mondtak? Mégis mit jelentsen ez? Mit kell elmondani nekem? Milyen szeretet? Ezek miről beszélnek?
- Csöndben! Halkabban, még meg hallja. Normális vagy? Jó, el kell neki mondanom minél előbb, de nem megy. Te még sosem voltál ilyen helyzetben! Téged mindig szerettek, téged soha sem állítottak hasonló helyzetbe. Elmondom neki, most örülsz? De ide figyelj öcsi, ha bármit is mersz szólni, esküszöm, kicsinállak. - fejezte be mondanivalóját Zayn, a maga rekedtes, ideges hangján. De az Isten szerelmére, avasson már be engem is valaki!
Gyors léptekkel megyek le a fa lépcsőn, csak a lábamat nézem, hogyan csúsznak egyik lépcsőfokról a másikra. Hirtelen valami erős, de meleg valamibe ütközök.
- Áúú, mi ez? - fogtam meg a fejemet, ahol beütöttem, s felnéztem, minek is mentem neki.
- Bocsi, épp hozzád mentem. - mondta Zayn, akit mikor megláttam, szemem a kétszeresére nyílt. A kemény mellkasának mentem neki, mert ilyen hülye is csak Én lehetek, hogy lépcsőn lefelé a lábamat bámulom, mint egy kisgyerek. Szerencsére megnyugvást adott, hogy mikor Zaynre pillantottam, az Ő arca is vérvörös volt. Ám mindezek ellenére muszáj volt rákérdeznem arra, amit az előbb hallottam.
- Miről beszéltetek az előbb? Zayn most már ne titokzatoskodj tovább, mondd el a teljes igazságot. Mindent, kivétel nélkül mond el Zayn, most azonnal! - törtem ki magamból, s követeltem egyértelmű választ a kérdéseimre. Most már nem titkolózhat tovább előttem. Végre minden egyes kérdésemre; melyek idáig gyülekeztek bennem, választ kapok.
Én itt nagyban üvöltözök neki, Ő meg csak itt áll előttem, lehajtott fejjel, s nem szól semmit. Most sem. Elegem van belőle, elegem van mindenből.
- Hallottad Zayn? Azonnal mondd el, mi folyik itt, mert most már Én is tudni akarok egy, s mást. Hallod?!
- Rendben, menj fel a szobádba, pár perc és megyek. Elmondok mindent, ígérem. - mondta nem túl biztatóan, s engem egy kicsit meglökött felfelé, Ő pedig épp az ellenkező irányba, lefelé kezdett el menni.
Mint egy óvodás gyerek, aki az anyja szavát becsüli, s követi, felmentem a lépcsőn, és vártam, mikor jön már végre az az ember, aki választ ad majd az összes kérdésemre. Végre.
ZAYN
Bassza meg, ezt nem hiszem el! Miért kellet Louisnak, annak a tökfejnek úgy ordítania, hogy mindazt hallja Maya, amiről beszéltünk. Ez az idióta elcseszett mindent. Most már tényleg el kell mondanom az igazat, nincs mit tenni. Ajj, a francba! Legszívesebben nekimennék a falnak, hadd törjek össze én is, a fal is. Komolyan, nem hiszem el. Úgy terveztem, sose mondom el neki a teljes igazságot, csak talán egy részét. Tudom, hogy örökre elveszíteném. És ez be is fog következni. El fogom veszíteni a lányt, aki a világon a legfontosabb nekem...
- Louis hol vagy?
- Itt vagyok, mi a probléma? - jött a hang a nappali felől, ahova azonnal beviharzottam, s az öcsémet kerestem, akit gyorsan meg is találtam.
- Mondtam, hogy ez lesz! Te idióta, meghallotta, amit beszéltünk, érted? Most el kell mondanom neki mindent! Ez a Te hibád, a Te lelkeden szárad, az, ha elmegy, s örökre elveszítem, érted? Fel tudod ezt fogni? - estem neki öcsémnek, aki először nem értette, hogy miről beszélek, de aztán leesett neki.
- Egyszer úgy is el kellett volna neki mondanod! Ez van, jobb előbb, mint később. - flegmázott egy sort, amit Én nem tűrök el senkitől, pláne nem Louistól. Idegességem szintje az egekig futott, nem bírtam tovább.
- Igen? Jobb előbb, mint később? - ebben a pillanatban egy nagy pofonnak lehetett tulajdonosa drága öcsém, már igazán megérdemelte...
Nincs mit tenni, most felmegyek Mayához, s elmondok mindent. Vagy igazából még nem is tudom, mit mondok neki, de az biztos, hogy ezer meg ezer kérdése lesz. És az is tuti, hogy Maya nem hülye, okos lány, aki nem dől be holmi mesének.
- Bemehetek? - kopogtattam be a fából készült, hófehér festésű ajtón, s vártam a kedves lány válaszát az ajtó túl oldaláról. Pár pillanat múlva ki is nyílt előttem az ajtó, s megpillantottam lélegzetelállító jelenlétét. Mindig zavarba hoz, de ez most mindegy is.
- Na hajrá, mondjad meg az igazt Zayn, kérlek. Hallgatlak. - ült le Maya a fotelra, s helyezte tekintetét rám. Nagyon "elszántnak" tűnik, tudni akar mindent. Oké.
- De nem fog tetszeni az, amit mondok, előre szólok. Sőt...
- Zayn ne habozz, mondd légyszíves. Csak nem olyan szörnyű. Ha nem egy gyilkosság, akkor nem lehet olyan rossz. - mondta éles hangján, s megállt bennem az ütő. Nekem végem, de most már Én is el szeretném neki mondani az igazat, hát itt az idő. Egy életre megutál, gyűlölni fog minden egyes porcikájával, de elmondom, és pont.
- Tudod, édesapán korán elment. Ő öngyilkos lett, méghozzá egy nő miatt. Szerették egymást, de nem lehettek együtt, s ebbe beleőrült az öreg. Öreg...persze, még csak 43 éves volt. Itthon mindig a nőről beszélt, neki a világot jelentette, nem tudott nélküle élni. A nőnek volt egy gyermeke, s miatta nem akarta ezt a kapcsolatot az apámmal. Apu meg egyszerűen véget vetett az életének. Ha nem lehetett azzal a nővel, akkor nem akart már élni sem. És megölte magát, de ne menjünk bele a részletekbe, kérlek. Nagyon szerettem, fáj, hogy elment ilyen hamar, s egyedül hagyott minket. - hangom elcsuklott, s az blak felé néztem, arcomon pedig végig hullott egy könnycsepp, mely apámat hiányolta.
- Zayn, jól vagy? - tette le mellém magát Maya. Nagyon jó érzés, hogy valaki törődik velem, s érdekli, mi van az életemmel. Talán Őt érdekli, de attól félek, nem sokáig. - Ez szörnyű, teljesen átérzem a helyzetet, hisz nekem is meghalt az édesanyám, akit a világon a legjobban szerettem. De ennek mi köze van hozzám, hm? - az édesanyja, Jézusom. Nagyot szippantottam, letöröltem a könnyeimet, melyek már, mint a záporeső, úgy estek.
- Maya, ez a nő, aki miatt apa az életét vesztette, a Te édesanyád volt. - rápillantottam Mayára, aki szinte lesokkolt a "hír" hallatán. Az Ő arcán is elkezdtek hullani a könnyek, de próbálta erősnek mutatni magát. Én mégis vettem a merszet, s letöröltem selymes bőréről a nedves folyadékot. - Folytad! - mondta még mindig magabiztosan, Én pedig nem tehetek mást. Itt a vég.
- Haragtartó, s bosszúálló típus vagyok. Édesapám temetésén, a sír fölött megfogadtam neki, hogy bosszút állok azon a nőszemélyen, aki mindezt tette vele, Aki ide vezette. Majd megtaláltam édesanyádat... Mit is mondhatnék, nem volt nehéz. S az ígéret szép szó, ha betartjuk, úgy jó. Életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy kicseréltem gumikést egy igazira. Életem legeslegnagyobb hibája volt. Vissza akartam tenni gyorsan, de nem ment, késő volt. Maya Én...Én nagyon, de nagyon sajnálom. Nem is tudom mit mondjak, Én egy hülye voltam, s vagyok is. Nem tudom, hol volt akkor az eszem, szörnyű dolgot műveltem. Elvesztettem a fejem, a bosszúvágy vezetett, Én...nem tudom. - akadt meg a szavam, s ezzel fejeztem is be a beszédemet. Levegőért kapkodok, nagyon fáj az, amit tettem. Mint egy szörnyeteg. Hogyan tehettem?
- Maya, jól vagy? - néztem a lányra, aki teljesen sápadt volt, arca semmilyen érzelmet nem mutatott, csak folyt a könnye, szinte, mint egy patak. Nem szólt, nem beszélt, nem mozdult. És ez is mind az Én hibám. Hogyan lehettem képes erre a mocskosságra? Bosszúvágy...és minden egy pillanat alatt történt...
- Na hajrá, mondjad meg az igazt Zayn, kérlek. Hallgatlak. - ült le Maya a fotelra, s helyezte tekintetét rám. Nagyon "elszántnak" tűnik, tudni akar mindent. Oké.
- De nem fog tetszeni az, amit mondok, előre szólok. Sőt...
- Zayn ne habozz, mondd légyszíves. Csak nem olyan szörnyű. Ha nem egy gyilkosság, akkor nem lehet olyan rossz. - mondta éles hangján, s megállt bennem az ütő. Nekem végem, de most már Én is el szeretném neki mondani az igazat, hát itt az idő. Egy életre megutál, gyűlölni fog minden egyes porcikájával, de elmondom, és pont.
- Tudod, édesapán korán elment. Ő öngyilkos lett, méghozzá egy nő miatt. Szerették egymást, de nem lehettek együtt, s ebbe beleőrült az öreg. Öreg...persze, még csak 43 éves volt. Itthon mindig a nőről beszélt, neki a világot jelentette, nem tudott nélküle élni. A nőnek volt egy gyermeke, s miatta nem akarta ezt a kapcsolatot az apámmal. Apu meg egyszerűen véget vetett az életének. Ha nem lehetett azzal a nővel, akkor nem akart már élni sem. És megölte magát, de ne menjünk bele a részletekbe, kérlek. Nagyon szerettem, fáj, hogy elment ilyen hamar, s egyedül hagyott minket. - hangom elcsuklott, s az blak felé néztem, arcomon pedig végig hullott egy könnycsepp, mely apámat hiányolta.
- Zayn, jól vagy? - tette le mellém magát Maya. Nagyon jó érzés, hogy valaki törődik velem, s érdekli, mi van az életemmel. Talán Őt érdekli, de attól félek, nem sokáig. - Ez szörnyű, teljesen átérzem a helyzetet, hisz nekem is meghalt az édesanyám, akit a világon a legjobban szerettem. De ennek mi köze van hozzám, hm? - az édesanyja, Jézusom. Nagyot szippantottam, letöröltem a könnyeimet, melyek már, mint a záporeső, úgy estek.
- Maya, ez a nő, aki miatt apa az életét vesztette, a Te édesanyád volt. - rápillantottam Mayára, aki szinte lesokkolt a "hír" hallatán. Az Ő arcán is elkezdtek hullani a könnyek, de próbálta erősnek mutatni magát. Én mégis vettem a merszet, s letöröltem selymes bőréről a nedves folyadékot. - Folytad! - mondta még mindig magabiztosan, Én pedig nem tehetek mást. Itt a vég.
- Haragtartó, s bosszúálló típus vagyok. Édesapám temetésén, a sír fölött megfogadtam neki, hogy bosszút állok azon a nőszemélyen, aki mindezt tette vele, Aki ide vezette. Majd megtaláltam édesanyádat... Mit is mondhatnék, nem volt nehéz. S az ígéret szép szó, ha betartjuk, úgy jó. Életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy kicseréltem gumikést egy igazira. Életem legeslegnagyobb hibája volt. Vissza akartam tenni gyorsan, de nem ment, késő volt. Maya Én...Én nagyon, de nagyon sajnálom. Nem is tudom mit mondjak, Én egy hülye voltam, s vagyok is. Nem tudom, hol volt akkor az eszem, szörnyű dolgot műveltem. Elvesztettem a fejem, a bosszúvágy vezetett, Én...nem tudom. - akadt meg a szavam, s ezzel fejeztem is be a beszédemet. Levegőért kapkodok, nagyon fáj az, amit tettem. Mint egy szörnyeteg. Hogyan tehettem?
- Maya, jól vagy? - néztem a lányra, aki teljesen sápadt volt, arca semmilyen érzelmet nem mutatott, csak folyt a könnye, szinte, mint egy patak. Nem szólt, nem beszélt, nem mozdult. És ez is mind az Én hibám. Hogyan lehettem képes erre a mocskosságra? Bosszúvágy...és minden egy pillanat alatt történt...
