4. Fejezet.

Drágáim! Bevallom, egy kicsit több kommentre számítottam, de semmi gond, ennek is nagyon örülök! Énnél, és az összes többi résznél lehet majd kárpótolni! A 22 rendszeres viszont elképesztő! Köszönöm Nekik, hogy feliratkoztak és Velem vannak. De azért megjegyzéseket se felejtsetek el hagyni, és akkor úgy minden rendben lesz. 
Ezen a csúnya pénteki napon megírtam Nektek a következő részt, ami remélem elnyeri a tetszéseteket. Love,

Sarah M.

Nem szóltam semmit, csak álltam és vártam. Már-már arra gondoltam, hogy előhúzza ez a titokzatos idegen a fegyvert a zsebéből, és belenyomja az oldalamba, majd meghúzza meg a ravaszt. Ha megöl, akkor inkább késsel tegye, mint, ahogyan szegény édesanyámmal is történt. Szemeim a lehető legszűkebbre húzódtak össze, a szívem már a torkomban dobogott. "Mit akar ez Tőlem?" 

ZAYN

Az összes lépéséről tudtam. Tudtam, hogy melyik tetkószalonba megy, láttam, mikor kijött, és onnantól fogva követtem Őt. Lassan, de biztonságosan figyeltem, merre megy. Tetszett, ahogy szinte minden percben hátranéz, megvizslatja, hogy nincs-e a közelben semmi különös, majd kezeivel megigazítja a ruháját, hogy az nehogy felcsússzon neki. Zavartnak és idegesnek tűnt. Mintha nem is lenne itt, az élők közt, hanem valami más világon járna...

Egy sikátor. Zsákutca. Tökéletes. Gyorsan, és halkan a nyomába eredtem, hogy nehogy visszasiessen, mikor már tudja, hogy ez egy zsákutca. Lélegzetem a helyzet ellenére lelassult, egyre halkabban, és merészebben közeledtem felé. Megállt. Ráeszmélt, hogy innen már csak is visszafelé van kiút. De ott vagyok Én. Megfordult, majd csöppke termete belém botlott. Ahogyan rám nézett; a szeme, a szája, a haja, az arcvonásai, mindene megbabonázott. Ő meg csak rémülten nézett engem, mintha megakarnám ölni. De nem. Nem teszem ugyanazt, mint akkor...

- Végre megvagy. Tudod Te, milyen régóta figyelek Rád, és várom a megfelelő pillanatot?

MAYA

Hozzám szólt. Úr Isten! Bár nem tűnik úgy, mintha most azonnal leszúrna egy késsel. De miről beszél? Ki ez az alak?

- Zayn vagyok. Mielőtt megkérdeznéd. Velem kell jönnöd.- mondta, mire Én szemeimet az Övéire helyeztem. Csodálatos szemei vannak. Gyönyörű barnán csillogtak, ahogy az a pici fény, ami megvilágította a sikátort, az arcán tükröződött. A csukja alatt a fekete, kócos haját egy kicsit lehetett látni, majd a csodálása után visszatértem a valóságba. Mi? El akar vinni?

- Ki vagy? - vettem erőt magamon, hogy megtudjam szólítani- Mit akarsz Te Tőlem? Hagyj békén!- löktem egy kicsit távolabb magamtól, bár ez nehéz volt, hisz szorosan fogott. Mint egy egoista barom, ez a Zayn, vagy ki, a földet bámulva elkuncogott. Jézusom, mi lesz velem?

- Szóval nem akarsz eljönni velem rózsaszál? - akárcsak egy macsó, aki jól végzi a dolgát, úgy beszélt velem. Nem tudom mit képzel magáról...Rózsaszál? Ezt nem hiszem el.

- Nagyon nem. Kérlek engedj el! - néztem újra mélyen a szemeiben, ahol nem azt az indulatot láttam, hogy Ő erőszakkal el akar engem vinni. Mintha megbánás, és magabiztosságot éreznék rajta.

- Holnap 3 óra. A parkolóban találkozunk. Ajánlom, hogy gyere. - nyúlt az arcomhoz, amitől Én egyenest megijedtem, majd egy kicsit hátrébb léptem. - Hazakísérjelek?

- Kérlek ne bánts! Engedj el. Én nem akarok veled menni sehova sem!

- Muszáj. A Te érdekedben. Csak tedd, amit mondok, és semmi baj nem lesz. - elképesztő, hogy milyen biztos a dolgában. Mintha meg lenne ez előre írva. Hogy Én vele megyek és pont. Nem is ismerem az Isten áldja meg! Fáradt vagyok Én már ehhez!

- Jó. Majd meglátom. - húztam félre a számat. Persze, biztos, hogy nem megyek sehova, de talán ha most hazudok Neki, akkor elenged.

- Baj lesz, ha nem jössz. Légyszíves! - mondta végszóul, majd egy mosolyt meresztett még Rám, és máris elment. Hála Istennek! Már szerencsére nincs olyan, hogy mi lett volna ha...

Ruhámat megigazítottam, majd meglestem, hogy nincs-e senki sem a közelben, és elindultam haza. Úgy kell tennem, mintha semmi sem történt volna. Harry nem tudhatja meg. Ő egyből a rendőrségre menne, vagy nemtudom. Még nem mondom el Neki.

- Szia Drágám! Hol voltál eddig? Kezdtem igazán aggódni. - jött oda Harry az ajtóhoz, miután észrevette, hogy megjöttem. Egy másodpercig úgy éreztem, hogy menten a nyakába ugrok, és sírva mesélem el Neki a történteket, de nem. Nem tehetem. Még.

- Szia! - csókoltuk meg egymást, ami egy kis megnyugvást takart. - Há-át sokáig tartott a...az állásinterjú.- mondtam dadogva, ami lehet, hogy elárulja, hogy hazudok. Végül is Harry sem hülye!

- Na de eddig? Kicsit fura. De as lényeg, hogy megjöttél, és jól vagy. - mosolyodott el, mire Én is egy 'álmosolyt' vetettem arcomra. 

- Nincs kedved egy kicsit elterelni a figyelmedet mindenről? Tudod...- incselkedett Harold, és máris a hálószoba felé vette az irányt. De most biztos, hogy semmi olyant nem fogunk csinálni!

- Harry! Édesem, fáradt vagyok. Tegyük át más napra, jó?! - néztem Rá nagy szemeimmel, de végül is most nem sokat hazudtam. Tényleg fáradt vagyok, de a nagyobb baj, az a Zaynes sztori. Harry egy kicsit csalódottan ment vissza a nappaliba, majd ült le a kanapéra, és kapcsolgatta az adókat. De hát most na. Ez a legutolsó, amire most gondolni tudok. Lassan elértem a szobánkhoz, és gyorsan át is vedlettem a ruháim, majd a párnák közé vetettem magam. Gondolataim pedig felül kerekedtek rajtam.

"Úr Isten! Ez miért velem történik? Nem volt Nekem már elég anya halála? Bőven! Most meg? Most meg valami Zayn fenyegetőzik flegmán velem az éjszaka kellős közepén. Zayn. Milyen hülye név! Olyan, akár csak a gazdája. Hogy gondolja, hogy egy este megijeszt, és a következő nap meg elmegyek vele akárhova is?! Az viszont biztos, hogy nem egy gonosz emberrabló, hisz az olyanok már nem hezitáltak, azonnal elvittek volna. Nem, Ő akar valamit Tőlem. Szerintem már régóta ismer. Vagy csak figyel. De Istenem, ki ez?"

***

Reggel egy kissé kimerülten keltem, hisz még a Nap sem hagy aludni. Miért kel fel az is ilyen korán? Bújjon már vissza! Az órára nézve viszont nagy csalódottság ütött meg. 11:00. Ne már!
Kikeltem a puha ágyamból, ahonnan már megszokottan hiányzott Harry. Ő is. Miért kell ilyen helyen dolgoznia? Ma sokkal jobb lenne, ha itthon maradt volna. De hisz igaz is. Miért tette volna? Hisz nem mondta Neki semmit sem a tegnapról. És tényleg! 3 óra! Nem. Nem akarom. MOst legszívesebben visszaforgatnám az időt, és biztos, hogy nem mennék semmilyen állásinterjúra. Bár mondjuk mindegy, ha tényleg figyel, akkor bárhol el tudott volna kapni, és megmondani, amit akart.

A szokásos reggelimet, ami nálam egy sonkás szendvicsből, és egy pohár kávéból áll, gyorsan elfogyasztottam, és elmentem a fürdőbe szintén a szokásos dolgaimat végezni. Egy kicsit helyrehoztam magam, majd kiábrándított a teendőimből az óra. Az óra, ami most már 12:30-at ütött. Direkt megy ilyen gyorsan az idő. Álljon már meg! És mi lesz, ha nem megyek ki a parkolóba? Bejön értem, vagy mi? Miért kellek Én Neki? Gondolom biztos nem egy titkárnőt keres maga mellé. Csak mondta volna meg! Olyan titokzatos volt. És félelmetes.

13:00. Egyre csak közeledünk...