5. Fejezet.

 Drága, egyetlen olvasóim!

(Mindenképp olvassátok el, kérlek Titeket!) 

Tudom, és sajnálom, hogy egy ideje nem hoztam friss részt. Nagyon kínos, most ez nekem, de muszáj mentegetőznöm "pár dologgal". Nyolcadikos létemre ez az utolsó 2 hónap elég húzós. Fényképezés, ballagás, bérmálás, bankett, kompetencia, és felmérők ezrei szakadtak a nyakamba. A sok tanulás, és sürgés-forgás miatt nem tudtam az írással foglalkozni. Viszont - remélem észre vettétek - a blog új külsőbe "öltözött". Ez is eltartott egy jó ideig, míg megvalósítottam. És ne ijedjetek meg, a főszereplő lányt is megváltoztattam. Remélem, semmi gondot nem okoz majd. Kommentekben leírhatjátok az új külsőről is a véleményeteket, csak kapjak valami visszajelzést, hogy szerintetek milyen. Ja és igen! A kommentek. Szeretném, ha nem azért kéne komiznotok, mert Én kényszerítelek rá Titeket. Mert ez nem így van! Én csak azt szeretném, ha kapnék véleményt a részről, és úgy az egész blogról. A hosszabb megjegyzéseknek kifejezetten örülnék! Kérlek Titeket, írjatok megjegyzéseket, hisz Én ebből tudok "építkezni". 

Ezentúl persze folyamatosan, hetente jön a friss rész. Csak kérlek, ne menjetek el megjegyzés nélkül!  Ehhez a részhez szeretnék 10 kommentet, ha lehet ilyet kérni.. És ha új, vagy iratkozz fel, szeretnék 30 rendszerest! Jó lenne. Érdemes :) Köszönöm, 

Sarah M.

Annyira elegem van ebből az egészből. Jó hogy nem majd elveszi Tőlem a saját életemet. Mit képzel magáról? Idejön, és el akar vinni. Egy beképzelt egoista. Hirtelen, szinte az ütő is megállt bennem, mikor a az órára pillantottam. Nem akarom! Már minden megfordult a fejemben. Elbújok, elszökök, meglépek, vagy bármi, csak ne találjon rám az a tahó Zayn - ha egyáltalán úgy hívják - .

És amúgy is...ez mind miért velem történik? Annyi fiatal lány van még Londonba, pont velem? Először elveszítem azt a személyt, akit a legjobban szeretek, majd most el akar szakítani egy idegen Harrytől. Ennyire szerencsétlen is csak Én lehetek. Most már nincs időm. Nem tudok elmenni sehova sem, hisz már három óra, nyolc perc van. Gyorsan az ajtóhoz sietek, és kinézek a rácsos ablakén. Még nem látok, semmit. Istenem, bárcsak így maradna! Majd halkan elfordítom a kulcsot a zárban, és csak figyelek néhány másodpercig, aztán feszengve helyet foglalok az egyik bár széken.

Nem. Csöngetnek. Vagyis valaki szinte fekszik a csengőn. Ki lenne az? De most mégis mit csináljak? Na jó, megnézem, ki az, hátha csak a postás, vagy a szomszéd kislány.

A "várva várt pillanat" viszont elérkezett. Se a postás, se a kicsi lány nem szokott rajta állni a csengőn hosszasan, nem Ők voltak.

- Hol vagy? Ha még egy kicsit is kell rád várnom, Maya, Én betörök, vagy rosszabb! - hallottam, ahogy idegesen, de mégsem nagyon kiabálva kopogtat, és beszél. Kinyitom. Most mit csinálhatnék? Kissé remegő lábakkal indultam az ajtó felé, és a hideg kilincsekre tapasztottam a kezeimet. Egyszerre, mikor kitárult az ajtó, Zayn szinte betört, és a kezét emelte kicsiny testem felé. Izmos karján kidülledtek a kisebb-nagyobb erek. De valami folytán visszatartotta kemény érzéseit és nem ütött meg. Jól is tette, hisz már a börtönben ülne...

- Mond, Te észnél vagy? Bántottál volna egy lányt? Akit még nem is ismersz?! - akadtam ki, mire Ő leguggolt, majd a kanapéra helyezte magát.

-  Jobban ismerlek, min gondolnád. - kezdte el gondolatait, miközben szeme folyamatosan a földet fürkészte, nem nézett fel. Pár minutum kínos perc múlva újra rekedtesen lágy hangjára figyeltem fel. - Nem akartalak bántani. Eszembe sem jutott. Fontos vagy nekem, és egy ujjal sem érnék hozzád, hidd el. - Mintha már évek óta ismerne, úgy mondja. Ki ez az ember? Hangja viszont mintha összeroppantana. Varázslatos és felemelő. A mélyből szól, de mégis olyan lágy, mennyei.

- Mehetünk?! - állt fel a fehér kanapéról, mely egy kicsit összegyűrődött. De tekintetét még mindig nem szegezte rám. Én nem mondta semmit, nem mertem. Ha mondok valamit, akkor is megüt; ha nem, lehet, hogy akkor is.

- Hova? - szólaltam meg, talán így senkinek sem esik bántódása. Legfőképp remélve, hogy nekem nem.

- Majd meglátod; ne félj, csak gyere velem, kérlek. A Te érdekedben. Meg kell, hogy védjelek. - nyújtotta felém kezét, mellyel fél néhány perce még meg akart ütni. Na jó. Most van az a pont, hogy döntenem kell. De hát ez egyértelmű! Maradok! Vagyis maradni akarok. De mi van, ha tényleg ismer? És tényleg az Én érdekemben teszi mindezt? Nemtudom. Az egyik vállamon a jó angyalka, a másikon pedig az ördögöcske jelent meg - persze csak a képzeletemben - . A jó azt mondja, maradjak, és hallgassak az eszemre. A másik pedig biztat, hogy menjek már. A szívem úgy ver, mint még soha sem. Eddig játszottam a jó kislányt, akit mindenki szeret, de ez nem Én vagyok. Én valaki más vagyok. Lehet, hogy ezért jött Ő a képbe. Végül kicsúszott valami a számon, ami még mindig nem vezet semmihez. Valószínűleg.

- És Harry? Vele mi lesz? - e kérdésre Zayn bejebb jött, keresett egy papírt és egy tollat a konyhába, majd rám parancsolt, hogy írjam, amit mond. (...)

Az összes szót leírtam, úgy, ahogy van, majd Zayn már kicsit megkönnyebbülve intett a fejével, hogy induljunk.

Hát ennyi volt. Vége lenne? Elveszítem a barátaimat, és Harryt is. Ezek szerint ez az Én sorsom. Minden történik valamiért. Én, hívő emberként hiszek ebben. Hát akkor új élet.

Zayn előre engedett, és mutatta, merre van a kocsija. Még egyszer vissza néztem a házunkra; melyhez sok szép emlék köt, majd beültem az autóba. Olyan ismerős volt. Mintha láttam volna már. Bár mondjuk lehet, hogy minden második embernek ilyen autója van.

- Hova megyünk? - kérdeztem meg Zaynt, aki éppen kötötte be a biztonsági övét. Most már teljesen nyugodt, meg van elégedve magával. Egy igazi bunkó.

- Mint mondtam, meglátod. Nyugodtan bóbiskolj el, messze van még, ahova megyünk. - jelentette ki, majd indította a motort, és a sötét ablakon keresztül vizsgálgattam a tájat. Igen; lehet, hogy utoljára.

***

Ez a Zayn azért tud valamit. Azt mondta, nyugodtan aludjak el, és mit ad Isten, elaludtam. Ember az ilyen, vagy valami több?! Miután felébredtem, Zaynre pillantottam, aki halál komolyan nézi az utat előttünk. Nem akarom zavarni. Inkább nem szólalok meg...

De már 6 óra! Már majdnem három órája úton vagyunk. Hova visz ez engem? Tudja egyáltalán, merre megyünk? Muszáj..

- Zayn, mikor érünk oda?

- Nemsokára. - hagyta el a száját ez a kevéske hang, de mégis olyan megnyugtató volt.

Csak érjünk már oda! Olyan kíváncsi vagyok, hova visz...

4. Fejezet.

Drágáim! Bevallom, egy kicsit több kommentre számítottam, de semmi gond, ennek is nagyon örülök! Énnél, és az összes többi résznél lehet majd kárpótolni! A 22 rendszeres viszont elképesztő! Köszönöm Nekik, hogy feliratkoztak és Velem vannak. De azért megjegyzéseket se felejtsetek el hagyni, és akkor úgy minden rendben lesz. 
Ezen a csúnya pénteki napon megírtam Nektek a következő részt, ami remélem elnyeri a tetszéseteket. Love,

Sarah M.

Nem szóltam semmit, csak álltam és vártam. Már-már arra gondoltam, hogy előhúzza ez a titokzatos idegen a fegyvert a zsebéből, és belenyomja az oldalamba, majd meghúzza meg a ravaszt. Ha megöl, akkor inkább késsel tegye, mint, ahogyan szegény édesanyámmal is történt. Szemeim a lehető legszűkebbre húzódtak össze, a szívem már a torkomban dobogott. "Mit akar ez Tőlem?" 

ZAYN

Az összes lépéséről tudtam. Tudtam, hogy melyik tetkószalonba megy, láttam, mikor kijött, és onnantól fogva követtem Őt. Lassan, de biztonságosan figyeltem, merre megy. Tetszett, ahogy szinte minden percben hátranéz, megvizslatja, hogy nincs-e a közelben semmi különös, majd kezeivel megigazítja a ruháját, hogy az nehogy felcsússzon neki. Zavartnak és idegesnek tűnt. Mintha nem is lenne itt, az élők közt, hanem valami más világon járna...

Egy sikátor. Zsákutca. Tökéletes. Gyorsan, és halkan a nyomába eredtem, hogy nehogy visszasiessen, mikor már tudja, hogy ez egy zsákutca. Lélegzetem a helyzet ellenére lelassult, egyre halkabban, és merészebben közeledtem felé. Megállt. Ráeszmélt, hogy innen már csak is visszafelé van kiút. De ott vagyok Én. Megfordult, majd csöppke termete belém botlott. Ahogyan rám nézett; a szeme, a szája, a haja, az arcvonásai, mindene megbabonázott. Ő meg csak rémülten nézett engem, mintha megakarnám ölni. De nem. Nem teszem ugyanazt, mint akkor...

- Végre megvagy. Tudod Te, milyen régóta figyelek Rád, és várom a megfelelő pillanatot?

MAYA

Hozzám szólt. Úr Isten! Bár nem tűnik úgy, mintha most azonnal leszúrna egy késsel. De miről beszél? Ki ez az alak?

- Zayn vagyok. Mielőtt megkérdeznéd. Velem kell jönnöd.- mondta, mire Én szemeimet az Övéire helyeztem. Csodálatos szemei vannak. Gyönyörű barnán csillogtak, ahogy az a pici fény, ami megvilágította a sikátort, az arcán tükröződött. A csukja alatt a fekete, kócos haját egy kicsit lehetett látni, majd a csodálása után visszatértem a valóságba. Mi? El akar vinni?

- Ki vagy? - vettem erőt magamon, hogy megtudjam szólítani- Mit akarsz Te Tőlem? Hagyj békén!- löktem egy kicsit távolabb magamtól, bár ez nehéz volt, hisz szorosan fogott. Mint egy egoista barom, ez a Zayn, vagy ki, a földet bámulva elkuncogott. Jézusom, mi lesz velem?

- Szóval nem akarsz eljönni velem rózsaszál? - akárcsak egy macsó, aki jól végzi a dolgát, úgy beszélt velem. Nem tudom mit képzel magáról...Rózsaszál? Ezt nem hiszem el.

- Nagyon nem. Kérlek engedj el! - néztem újra mélyen a szemeiben, ahol nem azt az indulatot láttam, hogy Ő erőszakkal el akar engem vinni. Mintha megbánás, és magabiztosságot éreznék rajta.

- Holnap 3 óra. A parkolóban találkozunk. Ajánlom, hogy gyere. - nyúlt az arcomhoz, amitől Én egyenest megijedtem, majd egy kicsit hátrébb léptem. - Hazakísérjelek?

- Kérlek ne bánts! Engedj el. Én nem akarok veled menni sehova sem!

- Muszáj. A Te érdekedben. Csak tedd, amit mondok, és semmi baj nem lesz. - elképesztő, hogy milyen biztos a dolgában. Mintha meg lenne ez előre írva. Hogy Én vele megyek és pont. Nem is ismerem az Isten áldja meg! Fáradt vagyok Én már ehhez!

- Jó. Majd meglátom. - húztam félre a számat. Persze, biztos, hogy nem megyek sehova, de talán ha most hazudok Neki, akkor elenged.

- Baj lesz, ha nem jössz. Légyszíves! - mondta végszóul, majd egy mosolyt meresztett még Rám, és máris elment. Hála Istennek! Már szerencsére nincs olyan, hogy mi lett volna ha...

Ruhámat megigazítottam, majd meglestem, hogy nincs-e senki sem a közelben, és elindultam haza. Úgy kell tennem, mintha semmi sem történt volna. Harry nem tudhatja meg. Ő egyből a rendőrségre menne, vagy nemtudom. Még nem mondom el Neki.

- Szia Drágám! Hol voltál eddig? Kezdtem igazán aggódni. - jött oda Harry az ajtóhoz, miután észrevette, hogy megjöttem. Egy másodpercig úgy éreztem, hogy menten a nyakába ugrok, és sírva mesélem el Neki a történteket, de nem. Nem tehetem. Még.

- Szia! - csókoltuk meg egymást, ami egy kis megnyugvást takart. - Há-át sokáig tartott a...az állásinterjú.- mondtam dadogva, ami lehet, hogy elárulja, hogy hazudok. Végül is Harry sem hülye!

- Na de eddig? Kicsit fura. De as lényeg, hogy megjöttél, és jól vagy. - mosolyodott el, mire Én is egy 'álmosolyt' vetettem arcomra. 

- Nincs kedved egy kicsit elterelni a figyelmedet mindenről? Tudod...- incselkedett Harold, és máris a hálószoba felé vette az irányt. De most biztos, hogy semmi olyant nem fogunk csinálni!

- Harry! Édesem, fáradt vagyok. Tegyük át más napra, jó?! - néztem Rá nagy szemeimmel, de végül is most nem sokat hazudtam. Tényleg fáradt vagyok, de a nagyobb baj, az a Zaynes sztori. Harry egy kicsit csalódottan ment vissza a nappaliba, majd ült le a kanapéra, és kapcsolgatta az adókat. De hát most na. Ez a legutolsó, amire most gondolni tudok. Lassan elértem a szobánkhoz, és gyorsan át is vedlettem a ruháim, majd a párnák közé vetettem magam. Gondolataim pedig felül kerekedtek rajtam.

"Úr Isten! Ez miért velem történik? Nem volt Nekem már elég anya halála? Bőven! Most meg? Most meg valami Zayn fenyegetőzik flegmán velem az éjszaka kellős közepén. Zayn. Milyen hülye név! Olyan, akár csak a gazdája. Hogy gondolja, hogy egy este megijeszt, és a következő nap meg elmegyek vele akárhova is?! Az viszont biztos, hogy nem egy gonosz emberrabló, hisz az olyanok már nem hezitáltak, azonnal elvittek volna. Nem, Ő akar valamit Tőlem. Szerintem már régóta ismer. Vagy csak figyel. De Istenem, ki ez?"

***

Reggel egy kissé kimerülten keltem, hisz még a Nap sem hagy aludni. Miért kel fel az is ilyen korán? Bújjon már vissza! Az órára nézve viszont nagy csalódottság ütött meg. 11:00. Ne már!
Kikeltem a puha ágyamból, ahonnan már megszokottan hiányzott Harry. Ő is. Miért kell ilyen helyen dolgoznia? Ma sokkal jobb lenne, ha itthon maradt volna. De hisz igaz is. Miért tette volna? Hisz nem mondta Neki semmit sem a tegnapról. És tényleg! 3 óra! Nem. Nem akarom. MOst legszívesebben visszaforgatnám az időt, és biztos, hogy nem mennék semmilyen állásinterjúra. Bár mondjuk mindegy, ha tényleg figyel, akkor bárhol el tudott volna kapni, és megmondani, amit akart.

A szokásos reggelimet, ami nálam egy sonkás szendvicsből, és egy pohár kávéból áll, gyorsan elfogyasztottam, és elmentem a fürdőbe szintén a szokásos dolgaimat végezni. Egy kicsit helyrehoztam magam, majd kiábrándított a teendőimből az óra. Az óra, ami most már 12:30-at ütött. Direkt megy ilyen gyorsan az idő. Álljon már meg! És mi lesz, ha nem megyek ki a parkolóba? Bejön értem, vagy mi? Miért kellek Én Neki? Gondolom biztos nem egy titkárnőt keres maga mellé. Csak mondta volna meg! Olyan titokzatos volt. És félelmetes.

13:00. Egyre csak közeledünk...

1. Díjam.

Jesszus! Ez elképesztő. Nagyon úgy látszik, hogy a blog elnyerte a legelső díját. Ez tényleg....fantasztikus! Iszonyatosan örülök ennek, és most szeretném megköszönni ezt a díjat Annie.(:-nek! Köszönöm, hogy olvasod a blogot, és hogy úgy döntöttél, megdíjazol ezzel a csodálatossággal. Szeretem az Olvasóimat!♥

Feltételek:
1. Alapkérés, miszerint köszönd meg a díjat, attól, akitől kaptad.

2. Tedd ki a díjat az oldaladra akármilyen formátumban, hogy mások le tudják menteni.
3. Válaszolj a kérdésekre, amiket kérdeztek tőled.
4. Küldd tovább maximum 5 tehetséges blogírónak!

És akkor a kérdések, válaszok.

1. Miről szeretsz a legjobban írni?

Hát ez egy nehéz kérdés. Már így elsőre. Mert Nekem nincs olyan, hogy egy dolognak nekifekszek, és azt leírom. Persze, azért nekem is így jön az ihlet, de amire leírom, addigra kettőször megváltozik. Egyébként nem olyanról szeretek írni, ami arról szól, mint minden blog, vagy könyv, hanem szeretnék valami egyedit, sajátosat kitalálni, és papír, vagy gép formájában feltüntetni. A szerelmes, romantikus, ám mégsem egyszerű, hanem egy kicsit krimis, izgi írásforma inspirál.

2. Mi a legjobb az írásban számodra?

Talán az, hogy megmutathatom Nektek, és Ti értékelitek. Aki nem ír blogot, az nem tudja, hogy Nekünk, "kisíróknak" mennyit jelent az, hogy napról-napra látjuk, hogy többen olvassák, és nézegetik a blogodat. Ez a legjobb.:)

3. Mióta blogolsz?

Az igazság az, hogy már régóta akartam blogot írni, de nem tudtam miről. Aztán megismertem One Directiont, és még ezután is kellett egy kis idő, míg blogba foglaltam a fejemben lévő dolgokat. 2013.januárjában kezdetem az első blogomba, azóta az már megszűnt, és ezt, valamint egy másikat írok szorgalmasan.

4. Mennyire fontosak neked a visszajelzések?

Hát ezért fontosak. Olvastam, sőt olvasok olyan blogokat, amelyeken meg van szabva, hogy hány megjegyzés után jönnek a fejezetek. Persze, jó dolog, hogy akkor legalább jönnek a kommentek, de nem az igazi. Mintha kényszerítenének a komizásra. Mint látjátok, itt nincsen ilyen, csak a részek elejére szoktam írni, hogy nagyon jól esne, ha összejönne a sok-sok megjegyzés. Végül is abból tudunk építkezni.

5. Mi/Ki motivál az írásra?

One Direction. Ők azok, akikért érdemes egy blogba kezdeni, és élvezettel írni. Alapvetően más nem, talán csak annyi, hogy olvasom a blogokat, és látom, ahogyan néhányan odaírják, hogy mennyire örülnek a visszajelzéseknek, meg minden, és hát gondoltam, Én is megpróbálom a blogolást.

Akiknek továbbküldöm:
Who I am? I'm A Vampire...
A híresség nem minden.
::.Alone.::

Kérdéseim Nekik:
Mióta írsz blogot?
Hány bloggal rendelkezel?
Ha először meglátsz egy blogot, egyből beleolvasol?
Egy blognak a kinézete, vagy a tartalma fog meg először?
Mit érzel, miközben írsz?

És mégegyszer köszönöm a díjat a kedves olvasómnak! :)

Sarah M.

3. Fejezet.

 Olvasóim! 
Meg is jöttem egy új résszel. Remélem nem csalódtok bennem, és tetszeni fog ez a rész is. Ha így történik, akkor légyszíves hagyjatok kommenteket, jó sokat! Most már örülnék, ha összejönne a 10 megjegyzés. Valamint feliratkozni se felejts el! Ezek nagyon fontosak nekem. És ha összejönne a 20 rendszeres a hétvégén, akkor az meg maga lenne az álom. Segítsetek ebben!♥

 Sarah M.

Jobb kedvem van. Határozottan ki lehet jelenteni, hogy a temetés óta megváltozott bennem minden. Anya elment, és Én ezt elfogadtam. Elfogadtam, megszoktam, de nem törődtem bele. Szerintem nincs olyan, aki bele tudna törődni a saját édesanyja halálába. De megtörtént és nincs mit tenni. Mégis olyan üres az életem. Nem tudom magam lekötni. Eddig nem dolgoztam még sehol, de most már kéne valamit kezdenem magammal, mert belehalok az unalomba. És pénzünk sincs. Eddig anya finanszírozta a tanulmányaimat, a házat is javából Ő fizette. Nekünk csak a saját gondjainkkal kellett törődnünk. De most, hogy Ő már nincs, minden a nyakunkba hullott. Pénzt kell keresnem nekem is. Harry egy sport klubba dolgozik, de nem lehet azt mondani, hogy jól fizetik. Én meg ugye sehol. De kell keresnem egy állást.

Harry ma is dolgozik, mint szinte minden nap. Felöltöztem valami elviselhető ruhába, majd néhány újságot a kezembe fogva ültem le a kanapéra. Hátha találok valami normális állást, itt Londonban.

Hmmm..cukrász. Hát nem tetszik. Akkor ez kilőve. - fogtam meg a tollat, majd húztam át ezt az álláslehetőséget.

Eladó. Hát nem valami meggyőző állás, de mégis jobba cukrásznál, és a semminél meg sokkal. - ehhez a lehetőséghez egy kérdőjelet raktam, majd továbbolvastam, és oda volt írva az is, hogy betöltve. Akkor ez sem jó.

Tetkós. - tökéletes. Rajzolni tudok, és szerintem nem olyan nagy munka az ilyen. Még talán élvezném is. És holnap délután van az interjú. Ez nagyszerű. Ez kell nekem.

Hangulatom jobbra változott, majd egy kis mosollyal az arcomon elindultam a hálószoba felé, lepihenni egy kicsit.

ZAYN

Máris reggel van. Gyorsan feljebb ültem a kocsi ülésén, és megigazítottam - az éjjel is viselt - kapucnimat. Szemüvegemet, melyet eddig viseltem, lejjebb húztam az orromon, majd felnéztem az ablakba, amiben mindent látok. 

Minden lépését, és mozdulatát tudom. Tudom mit eszik, mit iszik, tudom mikor mos fogat és mikor fekszik le. Tudom milyen fajta kávét iszik, tudom mit olvas, és tudom, hogy mit néz. Mindent meg akartam róla tudni, és meg is tudtam. Alig van olyan dolog, amit ne tudnék róla. Azt is tudom, hogy Harry a barátja, és tudom, hogy szereti. De akit valaki igazán szeret, azt ott kell hagynia. És ez így lesz.

Most épp valami újságot nézeget, majd a szobája felé veszi az irányt. Nem. Még nem ez a megfelelő pillanat. Még várnom kell egy kicsit. De olyan nehéz. Főleg a csomóval a hasamban. Ami ezért alakult ki bennem, mert egy nagy szörnyűséget követtem el. Pontosabban kettőt. Vagy talán hármat is. De muszáj lesz elvinnem. Elvinnem és megvédenem ezt a lányt.

MAYA

- Szia drágám, megjöttem. Mi jót csináltál ma? - lépett be az ajtón Harry nagy zajt csapva, engem is megijesztve. Igen, kicsit ijedős vagyok.
- Szia Harold. Hát képzeld találtam egy állást. Szerintem nem rossz, végül is meg kell valamiből élnünk. Tetkós. Na?! - billegtettem Harry előtt a fejem, és vártam a válaszát, hogy mit szól.

- Szuper, de nem kell elmenned dolgozni, ha nem akarsz. Én amennyit keresek, az elég kettőnknek. Nagyjából. - dobta le a kabátját a kanapé karfájára, és beletúrt göndör fürtjeibe, mikor mondta nekem a mondani valóját.

- Igen, nagyjából. És ha történik valami? Nem Harry, Én is részt akarok vállalni kettőnk eltartásában. És tetszik ez az állás. Holnap megyek az állásinterjúra.

Harry nem szólt semmit, csak fogta a kezem, és szorosan magához húzott. Éreztem, hogy büszke rám, és hogy azért Ő is szeretné, ha csinálnék valamit.

- Hát akkor jóéjszakát! Nekem még van egy kis elintézni való dolgom, nemsokára megyek Én is aludni. - hagyott egy rövid csókot az ajkamon Harry, majd Én a szobánk felé, Ő pedig a nappali felé vette az irányt.

***

Reggel nyolc óra. Harry sehol, máris munkába ment. Ez mindig így van. Késő estig a papírok felett ül, reggel hajnalban elmegy dolgozni, és este csak pár órát láthatom Őt. De ha ma sikerül az állásinterjú, akkor az legalább majd leköt egy kicsit. Mamuszomban halkan a fürdőszobába tipegtem, majd a tükörbe nézve egy szét esett lányt láttam.

Gyorsan kezdenem kell magammal valamit.

Igen, vettem a már rég nem használt sminkeléshez szükséges dolgaimat, majd lassan elkezdtem az alapozóval elfedni a sok szomorúság okozta vonásaimat. Értem ezalatt a karikás szemeimet, a lefelé konyuló ajkamat. Majd fogtam a szemceruzát, a tust, a szempillaspirált, és végül a rúzst, és a lányból, akit láttam a tükörben, egy nőt varázsoltam. Aki képes szembenézni mindennel annak ellenére, hogy édesanyját elveszítette.

Ez a tetkószalon egy kissé messze van, szóval időben el kéne indulnom, hogy az első benyomásom jó legyen. Nyugodt vagyok. Nem izgulós típus, de azért remélem összejön az állás. Táskámat megfogtam, és kiléptem az ajtó küszöbén. Le a lépcsőkön, majd a egyből szalon felé vettem az irányt. A kocsit Harry vitte el, szóval nekem gyalogolnom kell. Majd hazafelé meg fogok egy taxit...

Bekopogtam a szalonba, majd egy elég ijesztő ember nyitott ajtót nekem. Még a kopasz feje is tiszta tetoválás volt. Mindenfelé tetkók hálózták be a testét. Színes, fekete-fehér, minden volt rajta.
- Jó napot, az állás ügyben jöttem. - mondtam magabiztosan, miután észhez tértem a tetkós ember látványától.

- Áhh tökéletes. Már azt hittem, nem jön senki. Gyere beljebb, és kérlek ne magázz. Azért olyan öreg még nem vagyok. - kuncogott, majd a hátamat átkarolta, és beljebb hívott. Már nem is olyan ijesztő ez az ember.

Az állásinterjú elég hosszan elhúzódott, sötét volt, mire kiértem a szalonból.

- Köszönjük, hogy eljöttél, majd értesítünk! - zárta be maga után az ajtót a kopasz emberke, a leendő főnököm. Mert szerintem jól ment a rajzolás is, meg minden. Egyébként sem volt rajtam kívül senki, szóval szerintem ezzel minden rendben lesz.

Kis mosollyal az arcomon, hazafelé vettem az irányt, Harry már biztosan vár. De volt az az érzésem... Az a rémisztő érzés, hogy valaki figyel. Félelem. Hirtelen nagyon öntudatos lettem,és aggódó. Aggódó,mert nem tudtam ki figyelt,és ha követ engem, mi van akkor, ha valami rossz ember az. Szorosan megfogtam a táskám, egy kicsit megigazítottam a ruhám, hisz rövid, feszülős szoknyám sokszor felcsúszott. Sötét volt. A hideg levegő olyan volt, mintha egyszerre rengeteg tégla vágna fejbe, volt egy kis különbség a nemrég érzett meleg levegővel szemben, amit a szalonban éreztem.

Lefordultam az egyik utca végén, de egy sötét sikátorhoz értem, és erősen futottam a végébe, de valami elkapta a tekintetem,ami teljesen megijesztett.Egy piros tábla volt velem szemben.

Zsákutca.

Mi ez a hely? Erre még nem is jártam...

Megálltam egy kicsit, hogy összeszedjem magam, és hogy megnézzem, merre is megyek. Hevesen lélegeztem, de próbáltam kontrollálni a légzésem. Nagyon óvatosan megfordultam, kész voltam haza felé venni az irányt. De most már tényleg haza. De mikor megfordultam, a lehető legrosszabbat pillantottam meg magam előtt. Egy ember. Férfi, vagy nő, nemtudom, de nagyon ijesztő. A kapucnija fent volt, az arca árnyékos volt, ezért nem láttam, hogy ki Ő.

Csak egy titokzatos kapucnis figura. Nagyszerű. Az ilyenek általában a rosszfiúk.