1. Fejezet.

Hali! Először is nagyon szépen köszönöm a feliratkozóknak, komizóknak, hogy ezt teszik értem. Olyan jó esik, hogy csak na. Továbbra is tegyétek meg, hogy feliratkoztok és komiztok sokan-sokan! Olyan jó lenne...légyszi. Most ez a rész nem sikerült olyan nagyon hosszúra, de azért remélem tetszeni fog! Love all.

Sarah M.

- Nem, nem én tettem. Mégis hogy gondolhatja, hogy képes lettem volna megölni a saját anyámat?! - álltam fel az idegességtől a kihallgató székből. Még mindig nem értem, hogyan képzelhetik, hogy esetleg én vagyok a gyilkos ..

- Kérem kisasszony, nyugodjon meg. Mi nem azt mondjuk, hogy maga követte el a bűntényt, csak kérem értse meg, hogy a mi dolgunk az, hogy megtaláljuk az édesanyja gyilkosát. - mondta a rendőrúr, szemeit rám meresztve és azt sugallva, hogy foglaljak helyet. Leültem, nem tehettem mást. Pár perc kínos csend után bejött egy szemüveges hölgy, és közölte, hogy mehetek, mert felvették a vallomásomat. Próbált kedvesen mondani valamit a nő, de rá se hederítettem. Egyszerűen csak el akarok már innen menni. Gyorsan fogtam a táskám és könnybe lábadt szemeimmel, egy szó nélkül hagytam el azt az undok helyet.
- Harry. - léptem oda a folyosó túloldalán álló sráchoz. Mikor kilépett az ajtón épp göndör fürtjeit igazgatta, de megpillantott engem és egyből rám szegezte tekintetét. - Én ezt már nem bírom. - Nagy, bicepsszel díszített karjaival átölelte az egész testem. Ilyenkor azt érzem, hogy megnyugvást, bizalmat ad át az ölelésén keresztül nekem. Most már csak rá számíthatok. Már nincs másom, csak Harry.
- Nyugi. Melletted vagyok és leszek. Ezt is átvészeljük. Bízz bennem. - határozottan mondta, de éreztem, hogy egy sós csepp, azaz könny a vállamon landolt. Kicsit furcsa így kimondani, de jól esett. Érezni, hogy rá tényleg számíthatok, ő itt van nekem. A haláleset óta mindig velem van, nem hagy egyedül. Igazán szeret. Én pedig teljes mértékben rábízom magamat.

Az érzelmek cikázása közepette Harold levette rólam karjait, majd ujjainkat összekulcsolva indultunk ki az épületből. Ránéztem, teljesen belenéztem az arcába, minden kis zugát megvizsgáltam, és mire észbe kaptam egymásra nevettünk. Kiérve enyhe, de hideg szél csapta meg az arcom. Ez azt eredményezte, hogy csupasz nyakam libabőrös lett. Harry erre csak elmosolyodott, majd hazafelé vettük az irányt. Mármint a mi lakásunkra. Igazából ott lakunk, de sokszor mentem vagy mentünk át anyához. Igen, a régi szép idők ...
- Éhes vagyok. - szólaltam meg a hasamat tapogatva, de persze csak elakartam terelni a figyelmemet a történtekről.

- Persze, máris csinálok neked valami ehetőt. - szorgoskodott máris Harry. Nem nagyon tud főzni, de azért egy szendvics neki sem okozhat gondot - remélem - .
Bementem a nappaliba és lehuppantam a kanapéra. Próbálta nyugodtan várni Harryt, hogy hozza az ennivalót, de hát nem ment. Persze megint egy emlék jött elő, ahogyan a polcokat bámulva szememet kiszúrta egy fénykép. Nem is olyan régi. Harry, anya és én vagyunk a képen. Anya egy szalmakalapban és széles mosollyal ült az asztalnál. Az a gyönyörű mosoly...amit soha többé nem fogok látni. Nagyon fáj. Minden egyes perc, amire emlékszem most visszajött egy pillanatra. Annyiszor nevettünk együtt..Mindenen. Bármit is mondott én egy jót kacagtam rajta még akkor is ha az egyáltalán nem volt vicces. De már vége. Életem ezen szakasza lezárult. Tovább kell lépnem. De mi van, ha nem fog menni?
Az arcomon a mostanában már megszokottá váló könnycseppek kezdték átvenni az uralmat.

- Te meg mit csinálsz? - kérdezte Harry , mire én letettem a képet és csak a könnyeimnek éltem. Odasiettem az ajtóban álló fiúhoz, mélyen a csodásan zöld szemeibe néztem és csak ennyi jött ki belőlem: - Vége.
Az arca két oldalát lágyan megtapogattam és lassan nyaka köré csavartam kezeimet. Ő beletúrt a hajamba é száját a fülemhez szorította.

- Ne gondolj rá annyit. Megtörtént. De én itt vagyok neked. Szeretlek Maya.

Hangja selymessége, puhasága és egyáltalán csak az, amit mondott teljesen elvarázsolt. Élvezem, hogy vele vagyok.

                                                                             ***

És ez napról napra csak így megy. Én szomorkodok, Harry pedig vigasztal. Megérteném, ha egyszerűen feladná ezt az egészet, és elhagyna. De nem tette, és nem is teszi. Ő sosem hagyna el. Életemben már csalódtam pár emberben, de érzem, hogy Harryben sosem tudnék. Benne soha.