Én nem is tudom, mit mondjak. Legszívesebben elbújnék előletek, úgy szégyellem magam. Nem érdemlitek meg ezt. Tudom, már több, mint 2 hónapja nincs új rész, és sokáig nem is adtam magamról életjeleket. A nyár az úgy, ahogy van ki volt lőve, de most már ősz van, és úgy gondoltam, most majd meg tudom írni a részeket. De sajnos nem. Középiskolás lettem, kemény suliba járok, ahol igen is kell tanulni, és nem jegyzek meg mindent órán. Nagy az elvárása a tanároknak is, és nekem, magamhoz is. Az első benyomások nagyon fontosak, és benne maradnak a tanárban. Ha egy hármassal indítanék, abból szinte lehetetlen lenne ötöst csinálni, ezért tanulok, hogy jó jegyekkel kezdjek. Bevallom, nem a szívem csücske az iskola, de muszáj ezt csinálnia minden gyereknek. Az iskola számomra a szükséges rossz. (:D)
Emellett még azért a barátaimmal is szeretek lenni, el szoktunk menni -mikor mindenki ráér- egy-egy buliba kikapcsolódni, aztán mindannyian visszacsöppenünk a kemény iskolaidőbe.

Szóval a lényeg az, hogy még mindig nem tudtam, és nem tudom hozni az új részt, de én nagyon próbálkozom. Bármikor, mikor kicsi szünet lesz -mert állítólag lesz-, fogom magam, s begépelem az új fejezetet, mert már tényleg itt lenne az ideje. Sőt.

Teljesen megértenélek titeket, ha egyszerűen leiratkoznátok rólam, és többé az életben nem néznétek erre felé sem, de ti nem ezt csináljátok és ez valami fantasztikus érzés. KÖSZÖNÖM!

Csak ennyit szerettem volna mondani, sajnálom, nagyon, de nem tudok ez ellen tenni semmit. Nagyon sietek a következő résszel, és köszönöm, hogy vártok rá, és rám!
Sarah M.

ÚJRA KÉSZEN!

Imádlak Titeket!

Drága olvasóim, nagyon szépen köszönöm, hogy képesek voltatok ennyit várni rám, s nem hogy csökkent a létszám, hanem inkább ellenkezőleg, NŐTT!
Ennek elképesztően örülök, s mint a címből is láthatjátok, újra készen állok elétek tárni a történet zegét-zugát.
DE ENNEK VAN EGYETLEN EGY FELTÉTELEK!

Csináltam egy ASK.FM oldalt, s szeretném, ha nagyon sok kérdezőm lenne. Nos, úgy gondoltam, hogy amint meg lesz askon az 500 kérdező, abban a pillanatban kiteszem a következő részt! MEGÉRI! Szóval kérlek kérdezzetek tőlem bármit, amire kíváncsiak vagytok, vagy csak kérdezgessetek akármiket, a lényeg, hogy minél előbb meglegyen az 500 kérdező.
Tudom, ez egy fura kérés, de nekem ez mégis fontos, szeretném, ha összejönne! Kérlek szépen Totelet, mivel Ti vagytok az egyik családom, ezért vegyetek annyi fáradságot, hogy kérdezgettek. Akár névvel, akár névtelenül. Mindegy. Csak kérlek Titeket, hogy sokat, sokat kérdezzetek!
Ez nekem nagyon fontos, meghálálnám nektek, ha ezt megtennétek értem.
SZÓVAL AMINT MEGLESZ AZ 500 KÉRDEZŐ, AZONNAL JÖN A KÖVETKEZŐ RÉSZ!
Előre is köszönöm szépen! :)

Hajrá, hajrá, hajrá! Remélni tudom, hogy menni fog! Itt van az ask-elérhetőségem:
KATT IDE

Puszi, csók

Sarah M.

8. Fejezet.

Hűséges, imádatos Olvasóim!

Sajnálom. Nagyon sajnálom, hogy idáig elhúzódott ez a fejezete, de nem ment. A nagymamáméknál voltam, ahol nem jött be a mobilinternet, majd mentünk a hegyekbe nyaralni, ahol szintén nem volt elég térerő, s nem tudtam ez ellen tenni semmit. Nos, ezért nem hoztam részt6részeket. Igen, már legalább a 10. Fejezetnél kellene tartanom, s szívesen tartanék is, de nem megy. Most is csak egy napra ugrottam haza, hála a tesómnak, s a részt sem ma írtam meg, hanem a mikor unatkoztam, elővettem egy papírt, s elkezdtem írni. Szerencse, hogy ma hazajöttem, mivel ha nem, akkor augusztusban jött volna a következő rész. És ezt pedig nagyon nem akartam. 

Nem tudhattam előre, hogy ilyen nehézkesen fog menni nyáron a blog, ha előre tudom, júliusra biztosan kényszerszünetet tartok, hisz úgy könnyebb nektek is, nem kell várni a részt, hogy melyik napon jön, és könnyebb nekem is. Következő nyáron - ha lesz ilyen, Én nagyon remélem - valószínűleg ez lesz. De most végre valahára, egy hónap után megjött a friss rész.

Valamint köszönöm a 60 rendszerest, imádlak Titeket! De egy valamit nem, értek. A 60 rendszeresből - jobb esetben tíz ember veszi a fáradságot, s ír kommentbe valamit. A többi 50 hol van? Kérlek szépen Titeket, hogy most lepjetek meg engem, s gyűljön ehhez részhez - s majd a többihez is - sok-sok megjegyzés! Nagyon jól esne, ha tényleg tetszik, amit csinálok, hát itt az idő - mint minden résznél, kommenteljetek! Köszönöm, és sajnálom az elmaradást. 

További szép nyarat! :)

Sarah M.

Mit is tudnék mondani? Talán naplót kéne vezetnem a velem történt dolgokról, az lenne a legegyszerűbb. De nem teszem. Ezt sem. Szerencsére mostanra már kicsit elnyugodtak a kedélyek, s úgy gondolom, most rendben van minden. Már amennyire rendben lehet lenni, egy ilyen helyzetben. Néha ki megyek az udvarra, s leülök a padra, vagy talán csak sétálgatok. Van, mikor Zayn is kijön velem, olykor kínos a csend, hisz - szerintem - mindketten zavarban vagyunk e helyzetben. Olyan fura...Mikor Louissal vagyok, vele tudok beszélni, aranyos, vicces, egy szószátyár. Ő mindig keresi az alkalmat, hogy beszéljen velem, de Zayn...Ő szinte semmit sem mond. Pedig elég sokat vagyunk együtt mostanában.

Ma vasárnap van, november 12.-e. Nincs túl jó idő odakint, mondjuk mit is várok novemberben?! Nemsokára jön a tél, kéne egy két ruha is, ha nem akarják a srácok, hogy megfagyjak, és ha azt akarják, hogy itt lakjak, be kéne vásárolni. Ha azt mondják, nem, persze az még jobb lenne, s hazamennék, de hát ennek az esélye kevesebb a kevésnél. Lemegyek, s megkérdem, megnézünk-e egy jó filmet együtt, hisz ma biztos nem megyek ki. Épp indulok kifelé a szobából, amikor éles, és erős hangok csapják meg a fülemet.

- Hallod mondd már el neki az igazat! Mégis mikor akarod elmondani az igazságot? Mikor már Ő is beléd szeret olyan reménytelenül, mint Te belé? Vagy mit akarsz Zayn, ha?! - hallatszott fel minden egyes szó olyan tisztán, mintha csak pár lépésre lettem volna a két fiútól. De várjunk, mit is mondtak? Mégis mit jelentsen ez? Mit kell elmondani nekem? Milyen szeretet? Ezek miről beszélnek?

- Csöndben! Halkabban, még meg hallja. Normális vagy? Jó, el kell neki mondanom minél előbb, de nem megy. Te még sosem voltál ilyen helyzetben! Téged mindig szerettek, téged soha sem állítottak hasonló helyzetbe. Elmondom neki, most örülsz? De ide figyelj öcsi, ha bármit is mersz szólni, esküszöm, kicsinállak. - fejezte be mondanivalóját Zayn, a maga rekedtes, ideges hangján. De az Isten szerelmére, avasson már be engem is valaki!

Gyors léptekkel megyek le a fa lépcsőn, csak a lábamat nézem, hogyan csúsznak egyik lépcsőfokról a másikra. Hirtelen valami erős, de meleg valamibe ütközök.

- Áúú, mi ez? - fogtam meg a fejemet, ahol beütöttem, s felnéztem, minek is mentem neki.

- Bocsi, épp hozzád mentem. - mondta Zayn, akit mikor megláttam, szemem a kétszeresére nyílt. A kemény mellkasának mentem neki, mert ilyen hülye is csak Én lehetek, hogy lépcsőn lefelé a lábamat bámulom, mint egy kisgyerek. Szerencsére megnyugvást adott, hogy mikor Zaynre pillantottam, az Ő arca is vérvörös volt. Ám mindezek ellenére muszáj volt rákérdeznem arra, amit az előbb hallottam.

- Miről beszéltetek az előbb? Zayn most már ne titokzatoskodj tovább, mondd el a teljes igazságot. Mindent, kivétel nélkül mond el Zayn, most azonnal! - törtem ki magamból, s követeltem egyértelmű választ a kérdéseimre. Most már nem titkolózhat tovább előttem. Végre minden egyes kérdésemre; melyek idáig gyülekeztek bennem, választ kapok.

Én itt nagyban üvöltözök neki, Ő meg csak itt áll előttem, lehajtott fejjel, s nem szól semmit. Most sem. Elegem van belőle, elegem van mindenből.

- Hallottad Zayn? Azonnal mondd el, mi folyik itt, mert most már Én is tudni akarok egy, s mást. Hallod?!

- Rendben, menj fel a szobádba, pár perc és megyek. Elmondok mindent, ígérem. - mondta nem túl biztatóan, s engem egy kicsit meglökött felfelé, Ő pedig épp az ellenkező irányba, lefelé kezdett el menni.

Mint egy óvodás gyerek, aki az anyja szavát becsüli, s követi, felmentem a lépcsőn, és vártam, mikor jön már végre az az ember, aki választ ad majd az összes kérdésemre. Végre.

ZAYN 

Bassza meg, ezt nem hiszem el! Miért kellet Louisnak, annak a tökfejnek úgy ordítania, hogy mindazt hallja Maya, amiről beszéltünk. Ez az idióta elcseszett mindent. Most már tényleg el kell mondanom az igazat, nincs mit tenni. Ajj, a francba! Legszívesebben nekimennék a falnak, hadd törjek össze én is, a fal is. Komolyan, nem hiszem el. Úgy terveztem, sose mondom el neki a teljes igazságot, csak talán egy részét. Tudom, hogy örökre elveszíteném. És ez be is fog következni. El fogom veszíteni a lányt, aki a világon a legfontosabb nekem...

- Louis hol vagy? 

- Itt vagyok, mi a probléma? - jött a hang a nappali felől, ahova azonnal beviharzottam, s az öcsémet kerestem, akit gyorsan meg is találtam.

- Mondtam, hogy ez lesz! Te idióta, meghallotta, amit beszéltünk, érted? Most el kell mondanom neki mindent! Ez a Te hibád, a Te lelkeden szárad, az, ha elmegy, s örökre elveszítem, érted? Fel tudod ezt fogni? - estem neki öcsémnek, aki először nem értette, hogy miről beszélek, de aztán leesett neki.

- Egyszer úgy is el kellett volna neki mondanod! Ez van, jobb előbb, mint később. - flegmázott egy sort, amit Én nem tűrök el senkitől, pláne nem Louistól. Idegességem szintje az egekig futott, nem bírtam tovább.

- Igen? Jobb előbb, mint később? - ebben a pillanatban egy nagy pofonnak lehetett tulajdonosa drága öcsém, már igazán megérdemelte...

Nincs mit tenni, most felmegyek Mayához, s elmondok mindent. Vagy igazából még nem is tudom, mit mondok neki, de az biztos, hogy ezer meg ezer kérdése lesz. És az is tuti, hogy Maya nem hülye, okos lány, aki nem dől be holmi mesének.

- Bemehetek? - kopogtattam be a fából készült, hófehér festésű ajtón, s vártam a kedves lány válaszát az ajtó túl oldaláról. Pár pillanat múlva ki is nyílt előttem az ajtó, s megpillantottam lélegzetelállító jelenlétét. Mindig zavarba hoz, de ez most mindegy is.
- Na hajrá, mondjad meg az igazt Zayn, kérlek. Hallgatlak. - ült le Maya a fotelra, s helyezte tekintetét rám. Nagyon "elszántnak" tűnik, tudni akar mindent. Oké.
- De nem fog tetszeni az, amit mondok, előre szólok. Sőt...
- Zayn ne habozz, mondd légyszíves. Csak nem olyan szörnyű. Ha nem egy gyilkosság, akkor nem lehet olyan rossz. - mondta éles hangján, s megállt bennem az ütő. Nekem végem, de most már Én is el szeretném neki mondani az igazat, hát itt az idő. Egy életre megutál, gyűlölni fog minden egyes porcikájával, de elmondom, és pont.
- Tudod, édesapán korán elment. Ő öngyilkos lett, méghozzá egy nő miatt. Szerették egymást, de nem lehettek együtt, s ebbe beleőrült az öreg. Öreg...persze, még csak 43 éves volt. Itthon mindig a nőről beszélt, neki a világot jelentette, nem tudott nélküle élni. A nőnek volt egy gyermeke, s miatta nem akarta ezt a kapcsolatot az apámmal. Apu meg egyszerűen véget vetett az életének. Ha nem lehetett azzal a nővel, akkor nem akart már élni sem. És megölte magát, de ne menjünk bele a részletekbe, kérlek. Nagyon szerettem, fáj, hogy elment ilyen hamar, s egyedül hagyott minket. - hangom elcsuklott, s az blak felé néztem, arcomon pedig végig hullott egy könnycsepp, mely apámat hiányolta.
- Zayn, jól vagy? - tette le mellém magát Maya. Nagyon jó érzés, hogy valaki törődik velem, s érdekli, mi van az életemmel. Talán Őt érdekli, de attól félek, nem sokáig. - Ez szörnyű, teljesen átérzem a helyzetet, hisz nekem is meghalt az édesanyám, akit a világon a legjobban szerettem. De ennek mi köze van hozzám, hm? - az édesanyja, Jézusom. Nagyot szippantottam, letöröltem a könnyeimet, melyek már, mint a záporeső, úgy estek.
- Maya, ez a nő, aki miatt apa az életét vesztette, a Te édesanyád volt. - rápillantottam Mayára, aki szinte lesokkolt a "hír" hallatán. Az Ő arcán is elkezdtek hullani a könnyek, de próbálta erősnek mutatni magát. Én mégis vettem a merszet, s letöröltem selymes bőréről a nedves folyadékot. - Folytad! - mondta még mindig magabiztosan, Én pedig nem tehetek mást. Itt a vég.
- Haragtartó, s bosszúálló típus vagyok. Édesapám temetésén, a sír fölött megfogadtam neki, hogy bosszút állok azon a nőszemélyen, aki mindezt tette vele, Aki ide vezette. Majd megtaláltam édesanyádat... Mit is mondhatnék, nem volt nehéz. S az ígéret szép szó, ha betartjuk, úgy jó. Életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy kicseréltem gumikést egy igazira. Életem legeslegnagyobb hibája volt. Vissza akartam tenni gyorsan, de nem ment, késő volt. Maya Én...Én nagyon, de nagyon sajnálom. Nem is tudom mit mondjak, Én egy hülye voltam, s vagyok is. Nem tudom, hol volt akkor az eszem, szörnyű dolgot műveltem. Elvesztettem a fejem, a bosszúvágy vezetett, Én...nem tudom. - akadt meg a szavam, s ezzel fejeztem is be a beszédemet. Levegőért kapkodok, nagyon fáj az, amit tettem. Mint egy szörnyeteg. Hogyan tehettem?
- Maya, jól vagy? - néztem a lányra, aki teljesen sápadt volt, arca semmilyen érzelmet nem mutatott, csak folyt a könnye, szinte, mint egy patak. Nem szólt, nem beszélt, nem mozdult. És ez is mind az Én hibám. Hogyan lehettem képes erre a mocskosságra? Bosszúvágy...és minden egy pillanat alatt történt...

Versenyek.

                                              Sziasztok Manók!
Restellem, hogy még mindig nem tudok elétek állni az új résszel, de van magyarázatom. A Balaton mellett nyaralok, s itt elég kicsi térerő van, így a mobilinternet sem jön be mindig. Nemsokára hazamegyek, ígérem, első dolgom az lesz, hogy megírom a friss rész, ami mindenek előtt hosszú lesz.
Másodszor. Még csak 36 követője van a blognak bloglovinon, ami nagyon rosszul esik, hisz itt 58 van. Kérek szépen mindenkit, aki olvassa a blogot, hogy tegye meg azt, hogy követi ezt a blogot lovinon. Fontos lenne, tényleg.

És most jöjjön a jó hír!

Az elmúlt hétben/hetekben jelentkeztem pár versenyre, hisz kíváncsi voltam, mások milyennek tartják a blogot, mi a véleményük róla. Óriási örömmel közölhetem, hogy "idegeneknek" is tetszik a blog kinézete, s története is egyaránt. Több versenyen, több kategóriában is értem el helyezéseket, melyeknek iszonyatosan örülök. :)

1. Verseny

Megrendezte: Stay with me

2. Verseny

Megrendezte: I won't give up tell it over.

Nagyon hálás vagyok Nekik, hogy az Én, saját blogomat ennyire jónak tartják, s még egyszer köszönöm Nekik a díjakat!

Ui.: Nagyon, de nagyon sietek a következő résszel, hisz fontosak vagytok nekem. Szeretem az olvasóimat. Valamint kérlek kövessétek a blogot bloglovinon! Köszönöm.

Sarah M.

7. Fejezet.

Aloha Drágák!

Nem voltam internetközelben pár napig, és ebben a pár napban elég - számomra - megrázó esemény történt. Megszűnt a Google Reader, s ennek következtében Bloglovinon lehet megtalálni a frissítéseket. Ezért is kell regisztrálni bloglovinra, s akkor ugyanúgy láthatjátok majd az új bejegyzéseket, mint itt. KÉREK SZÉPEN MINDEN KEDVES, SZERETŐ OLVASÓMAT, HOGY REGISZTRÁLJON BLOGLOVINRA, S KÖVESSE BE A BLOGOT !OTT! Hisz ezentúl majd csak ott lehet látni a rendszereseket. Kérlek szépen titeket. ITT lehet követni a blogot, az a teendőtök, hogy rányomtok a FOLLOW gombra, s akkor minden rendben van. Nagyon fontos, hogy mindenki kövesse a blogot lovinon is! Köszönöm!
Ehhez a részhez nincs különösen semmi hozzáfűznivalóm, inkább nektek legyen, s ezt megjegyzés formájában juttassátok el hozzám. Jó olvasást, bloglovinon pedig tessék követni a blogot! :)

Sarah M.

Bámulni a fehér, egyhangú falat nagyon unalmas, olykor még ijesztő is. Csak nézni a nagy fehérséget, mely nem mond semmit. Ő nem mondja meg mi történt, miért, s miért pont veled. Ezt az Én esetemben csak is egy személy mondhatja meg. Zayn.

Gondoljunk csak bele. Én csak egy átlagos lány voltam, akinek a mai napig érthetetlen módon elhunyt az édesanyja. De Harold segített ezt is átvészelni valahogyan. És alig pár hét múlva jön egy vakmerő srác, aki mindent felkavar. Zayn. Ő elrabolt engem. De miért pont én voltam a kiszemelt célpont? Nem lehetett volna a szomszéd lány? Ugyanazok a kérdések sorakoznak a fejemben, de válasz...Választ még nem kaptam. 

Anya mindig is azt tuszkolta belém, hogy minden történik valamiért. Mindennek van oka. Biztosan igaza van anyának, de ennek akkor mégis mi az oka? Mondja már meg Nekem valaki! De legbelül, ezek az érzelem kitörések mögött tudom, hogy csak egy személy mondhatja meg a választ a tömérdek kérdésre. Egyetlen egy személy, Zayn.

Felkeltem az ágyról, összeszűkült szemeimet próbáltam nagyobbra nyitni, miközben kinyitottam a nagy, kissé elkopott szélű ablakot. Hűvös, párás levegő tört be a nyitott téren. Beleborzongtam, s úgy gondoltam, ennyi elég is ma reggelre. A tegnapi kis üdítőmből van még egy cseppnyi, gyorsan le is húztam, reggeli gyanánt, Semmi kedvem sincs lemenni bármilyen ehetőért, hisz akkor találkoznék Zaynnel, amihez tényleg semmi kedvem sincs. Úgy érzem, szükségem van egy kis levegőre, ki kéne szellőztetnem a fejem. Igen. Ki kell mennem sétálni, vagy csak egy kicsit leülni, s élvezni a kinti friss levegőt. De nem akarom látni Zaynt. Sem pedig Louist.

Kissé nyirkos, hűvös a levegő idekint, egy szál pulóverben meg lehetne fázni, de ha megfázok is, kit érdekel? Kimásztam az ablakon, így elkerülve a kínos találkozást az itt lakó idegenekkel, akik szinte fogva tartanak. Lehet, hogy hülyeség ezt így mondani, mert nem kötöznek, meg, nem éheztetnek, nem kínoznak, de ez lényegtelen. Nekem ez az igazi kínzás. Hogy Zayn elvett Harrytől, és még nem mondta meg, mi ennek az oka. Meg kell tudnom!

Most kissé körbejárom a kertet, ami eltarthat egy ideig, hisz hatalmas. Mindent csak a kopár, zöld fű borít. Se egy virág, se egy fa, se semmi. Egyetlen pad van csak, ami nem épp egy új darab. Viszont óriási tujafák veszik körbe a teleket. Drága anyám, ha látná ezt. Biztosan azt mondaná, hogy meztelen egy kert. Igen, mindig ezt mondta, mikor nem volt a kertünkbe egy virág, fa sem. Igaza is van, teljes mértékben.

A telek végében, mintha motoszkálna valami. Gyorsan odasietek, s a pad alatt látok valamit. Vagy az is lehet, hogy csak néhány levél darabka, amivel a szél játszadozik, átverve engemet. Lehajolok, s valami mozgó izét látok. Nem, ez nem csak egy levélkupac, ez él. Úristen ez egy kutya! De milyen pici.

- Gyere ide. Gyere szépen kicsim. - próbáltam kihívni a kis állatot a pad alól, de nem akart jönni. Nagyon szeretem az állatokat, de szemmel láthatólag ez a kis jószág nem kedvel engem. Egyre csak hívtam, de nem jött. Szegényem fázott, remegett, de ennek ellenére sem vette fel velem a kapcsolatot. Egy hirtelen pillanatban kiment a pad alól,  s eltűnt a sűrű tuják között. Elfutott előlem. Mint mindenki más, Ő is egyedül hagy. Ez is csak azt bizonyítja, teljesen magamra maradtam. Senkim sincsen. Egy nedves könnycsepp lehullott az arcomon, ebben a sós cseppben benne van minden fájdalmam. Minden fájdalmamat, amelyek már egy ideje gyülekeznek bennem, beleszorítottam a könnycseppbe, ami lehullott egészen a földig, s a dermesztő szél már fel is szárította.

Csak az az egy nyugtat meg, amit édesanyám mondott. Az Ő szájából hallottam, mikor még tini voltam, s elhagyott az egyik barátom.

"Maya, egyszer minden elmúlik. A jó, s a rossz is. Ez az élet rendje, ezt kell szeretni."

Szomorkásan, magamba karolva térek vissza a kert elejébe, ahol megüt a hűvös, erős szél. Hajam csak úgy lebeg a szélben. Kicsit fázok is, most már, ideje lenne bemenni.

- Louis! - hallottam meg egy ismerős hangot, ami most a szokásosnál is mélyebb, ijesztőbb.

- Mi van öcsi? Már megint mi van?

- Hol van Maya? Hm? Nincs a szobájában! És a ház többi részében sem. Megmondtam, hogy ne engedd ki! Hisz tudod, mi vár rá. - hallottam egyre csak erősödő hangját Zaynnek. Talán be kéne mennem, mielőtt Louist nyírja ki.

- Nem mehetett ki. Végig itt voltam, erre nem jött. Nyugi már. Biztos itt van valahol. - most már tisztán hallottam minden egyes szót, amit egymásnak mondtak. Vagy inkább kiabáltak. Lassan, kicsit megrémülve kopogtattam az ajtón, amely mögött a két fiú még mindig ordítozott.

- Ki lehet az? Louis nyiss már ajtót az Isten szerelmére! - hallottam odabentről újra, és újra Zayn erős hangját. Az ajtó lassan kitárult, mögüle a kócos hajú Louis dugta ki a fejét.

- Szia, bocsi, de levegőre volt szükségem, ki kellett jönnöm kicsit. - dadogtam neki szavaimat, Ő meg csak nézett, majd hátrafordult, s Zayn nevét kiáltotta hevesen. Zayn azonnal kiviharzott, majd mikor meglátott engem az ajtó előtt, mintha egy kő esett volna le a szívéről, de közben mégis mérges volt.

- Te mégis mit csinálsz? Hol voltál? Miért nem szóltál? - emelte egyre feljebb a hangját, mire Én egy kicsit megrémültem, s a földet fürkésztem. Nem mertem a szemébe nézni. Arca az idegességet, feszültséget, aggódást tükrözte. Néha megrémültem, egy kicsit féltem is. Megüthetett volna, de nem tette. Ő akkor sem kérhet számon mindenen!

- Zayn nem vagyok 10 éves! Csak megnéztem a kertet. Ezt sem szabad? - vettem bátorságot visszaszólni, mert végül is szerintem igazam van. Nem tarthat fogva. Tudom, nem áll szándékában, de nekem meg az nem áll szándékomban, hogy mindenről beszámoljak neki. Mintha az oviban lennék. Egy szomorú óvoda, ahova csak Én járok, a Zayn a felügyelő néni, Louis pedig a dada. Gyerekesen viselkedik! Nem mehet ez így tovább. Nem fogom neki azt is elmondani, hogy mikor megyek ki a mosdóba, hagyjon engem békén.

Zayn a szavaim hallatán egy nagyot sóhajtott, majd lágyan hozzáért az ajkamhoz, s felemelte azt. Egészen addig, hogy szemei az enyéimmel találkozhassanak.Azok a csodálatos szemei...Káprázatosak, rabul ejtenek. Mondhatni, ez a gyenge pontom.

- Igazad van. De féltelek. Hidd el, megvan rá az okom. Kérlek, ne haragudj rám. - mondta kicsit zavarodottan, és nagyon féltően. Néhány szó kiejtése után volt, hogy elcsuklott, nagyon fél. De mitől? Avasson be, hisz biztos vagyok benne, hogy van valami a háttérben, amit nem akar elmondani. - Gyere ide! - húzott magához egy amolyan védelmező ölelésre, mely bevallom, nagyon jól esett. Talán mégsem olyan tuskó, amilyennek eddig mutatta magát. Lehet, hogy mégsem vagyok olyan egyedül.

Nagyon fontos!

Sziasztok hűséges Olvasóim!

(Akármilyen hosszú is a bejegyzés, olvassátok el, hisz nagyon, de nagyon fontos!)

MEGSZŰNIK A GOOGLE READER!

Ez nem a szokásos bejegyzés, de nagyon fontos mindenkinek, aki bármilyen blogra fel van iratkozva, vagy saját blogja van! 

A lényeg az, hogy a Google Reader meg fog szűnni, nem fogod látni a blogoknak a frissítéseit, amikre fel vagy iratkozva, és a saját blogodon pedig el fogod veszíteni a rendszeres olvasókat. 

Ha szeretnél megoldást találni erre a frissítésre, akkor olvasd el ezt a bejegyzést, amit egyébként Diana Brunwin blogjáról másoltam át, nem az egészet, csak a lényeget.

Bizonyára a blogspot ezen rész - a design készítő, fanfic író - nem igazán értesült erről az eseményről. Csak páran tudnak róla nekem is a nővérem szólt, mivel ő egy teljesen más műfajba blogol, de ez most teljesen mindegy. Bizonyára fogalmatok sincs, hogy mi az a Google Reader, mert én se tudtam először.

Mi az a Google Reader?
Mindennap fellépsz a blogspot fiókodba, s megnézed milyen friss bejegyzések kerültek fel más-más blogra. Ezt jelenti a Google Reader, ami behozza a friss bejegyzéseket, hogy ne kelljen mindig, folyamatosan nézned az adott blogod. Nos, ez fog megszűnni. Tehát ez [KÉP]

Akkor mi lesz? Mindennap sorba meg kell néznem a blogokat?
Nem, nem kell! Van egy olyan oldal, ahova ha beregisztrálsz minden blogod bekerül, amit követsz és úgy fogod OTT(!) azon az oldalon látni, mintha blogspoton lennél. De, csak is látni fogod. Ott tudomásom szerint nem írhatsz bejegyzést a blogodra(bloglovinon), csak látod a friss bejegyzéseket. Ugyan úgy berakhatod a saját blogodat is, de csak azt látod ott, hogy kiköveti ott bloglovinon.Tehát blogspoton felrakod az új részt és bloglovinon látják.
 

Mi az a "bloglovin"?

Az említett oldal, melynek segítségével láthatod kedvenc blogjaid legújabb bejegyzéseit.
 

BLOGLOVIN LINK

BLOGLOVINRA VALÓ REGISZTRÁLÁS LINK
 

Megkérlek Titeket, hogy minél több emberhez juttassátok le ezt a leírást. Akár linkeld valahova ezt a bejegyzést, vagy ilyesmik. FONTOS LENNE! NAGYON!

!ITT!

Tudjátok követni ezt, a Now című blogomat. Mindössze annyi a teendőtök, hogy rákattintatok a FOLLOW gombra, s máris minden a legnagyobb rendben van.

Ha tetszik a blogom, most is aktív olvasói vagytok, s fel is vagytok iratkozva kérlek mindenképp kövessétek mindannyian bloglovin-on, hisz mostantól már csak itt lehet megtekinteni az új bejegyzéseket. Mindezt június 1.-jéig tehetitek! 

Nem szeretném, ha katasztrófába fulladna ez az egész, szóval kövessétek a blogot ott is! 56 rendszeres olvasóm van, nem szeretném elveszíteni közülük egyet sem! Ezért mindenki, aki eddig is követte a blogot, az tegye meg itt, bloglovinon is ezt.

Regisztráljatok mindannyian, mert június 1 -jén eltűnnek a feliratkozók, onnantól csak is bloglovinon értesülhettek új bejegyzésekről!

ITT pedig részletesebben leírják, hogy mégis hogyan kell regisztrálni, s blogokat követni.

Végül pedig a saját bloglovinom. Kövessetek minél többen, de a blogot se hagyjátok ki!

LINK

Bevallom, meg vagyok rémülve, és nem is fogok megnyugodni addig, amíg mind az 56 rendszeres olvasóm nem követi a blogot bloglovinon. Nem szeretnélek elveszíteni Titeket, nagyon sokat jelentetek nekem. És ha ez az érzés kölcsönös, mindenképp kövessétek a blogot, egy hét múlva már csak ott lehet megtekinteni a friss bejegyzéseket! Őszintén. Nem szeretnék olvasókat veszíteni.

KÖSZÖNÖM, S HIRDESSÉTEK EZT A KÖZLEMÉNYT!

Sarah M.

6. Fejezet.

 Édes, drága Olvasóim!

Már majdnem két hete nem jelentkeztem friss résszel, amit nagyon restellek. De igenis van mentségem! Még pedig a suliban való javítás, a próba, a terem díszítése, és még regélhetném, mennyi elintézni valóm van/volt ebben a két hétben. Szerencsére holnap vége, elballagok, - amit egyébként nagyon, nagyon sajnálok, hisz imádtam az osztályomat, kivéve pár embert - s így tudni fogom rendszeresen hozni az új részeket! Most is elétek tárok egyet, remélem tetszik majd, ha igen, kérlek Titeket, hagyjatok magatok után valami jelt megjegyzés, illetve feliratkozás formájában.
Múltkor még elmondhattam, hogy mindjárt meg lesz a 30 rendszeres, most meg 47.(!!!) Elképesztőek vagytok, így tovább! Jó olvasást a részhez, ne felejts el kommentelni!

Sarah M.

Kinézve a kocsi ablakán még mindig nem láttam sem házat, sem boltot, és semmi ilyesmit, ami valami életjelre utalna. Csak kopár fák, melyeknek az árnyékai a naplementében aranyosan játszadoztak. Zaynre pillantottam, majd az autó alját bóklásztam. Nincs pofám, hogy még egyszer megkérdezzem, hova megyünk, mikor érünk oda, és miért is jövünk. Így hát maradt nekem az, hogy ülök csendesen, míg oda nem érünk a számomra még ismeretlen helyre. Egy hirtelen pillanatban viszont teljesen meglepődtem, mikor egy rekedtes, lágy hang szólalt meg. Mondanivalója előtt egy kicsit megköszörülte torkát, majd megszólalt.

- Nem vagy éhes? Szomjas? - tekintetem rá szegeztem, de Ő csak komolyan nézte az utat. Nyakán az erek kissé kidülledtek, állát kicsit felemelve bámult ki a szélvédő ablakán.

- De igen, az vagyok. - és tényleg éhes vagyok már, hiszen hány órája nem ettem, ittam? Már majdnem négy óra eltelt azóta.

- Mindjárt ott vagyunk. Addig még bírd ki. - hangoztatta megnyugtatóan ezt a választ. Végre. Végre megérkezünk.

Nagyon kínos az a csönd, amit az autóban érzek. De szerencsére már kevés ideig kell itt ülnöm. És tényleg. Néhány perc múlva, vagy talán fél óra is volt az, Zayn leállította a motort. Kiszálltam, hisz gondoltam, hogy Ő nem olyan, mint Harry, Ő nem nyit majd nekem ajtót. Így hát magamtól kiszálltam az autóból, megigazítottam a ruhámat, majd Zayn után eredtem. Szép kis táj volt, azon kívül, hogy azt sem tudom, hol vagyunk. Zayn megvárt, majd Ő ment előre a nagy fák között, s kis rést hagyott maga után, amin Én is elfértem. Majd egy nagy kapu elé érkeztünk. Tényleg nagyon nagy volt.

- Ez lenne az Én kis birtokom. - húzta végig egyetlen ujját a levegőben, a nagy ház és a sok hely felett. Váó! Ez óriási! És gyönyörű. A ház, mely szerintem egy kicsit kiment már a divatból, hisz kastély szerű volt, nagyon tetszett ennek ellenére is. Volt a távolban még egy kisebb épület is, talán valami kis faház lehetett az. Egészében elégedett voltam vele, bár belülről még semmit sem láttam. Kíváncsi vagyok már rá. De hát nem kérheti, hogy költözzek ide, úgy, hogy nem is ismerem. Szinte lerabolt...

- Gyere, menjünk be. - nyitotta ki a kaput Zayn, majd előre engedett, és bezárta maga után az ajtót. Különösen viselkedett, hisz mielőtt utánam jött volna, körülnézett, majd bezárta a kaput, majd meg is nézte, hogy normálisan be van-e csukva, és csak ezek után közeledett felém. Néhány lépés után már a ház küszöbénél tartottunk,s szépen lassan elém nyúlt, az ajtó pedig kinyitódott előttem. Beléptem, és egy kissé fura szag ütötte meg a szaglást érzékelő szervemet. Egy perc után el is kezdtem köhögni, és tüsszentettem is, akkora volt a por. Jézusom, mióta nem takaríthattak itt?!

Majd beljebb mentünk, s felkapcsolta valaki a villanyt, így világosabb lett az egész ház, jóval. Hirtelen egy barna hajú, kékeszöld szemű srác jött ki a szoba mélyéről. Először azt hittem, - mármint reménykedtem benne - hogy Harry az, de csalódottságomat az tükrözte, hogy a fiúnak egyenes, elől kissé tupírozott haja volt. Bevallom, megrémültem, hisz Zayn nem mondta, hogy van egy "lakótársa". Meghátráltam, majd Zaynhez fordultam, aki egyébként szorosan mögöttem tartózkodott.

- Ki ez Zayn? - néztem mélyen a sötét szemeiben, ami úgy csillogott, akár csak az éjszakai fényben a csillagok. Elképesztő szemei vannak. De remélem ettől még nem hiszi azt, hogy Én csak jókedvemben vagyok itt. Amilyen gyorsan csak tudok, elszökök valahova. Messze.

- Ő csak Louis, a testvérem.

- Szia, Louis Cowel vagyok, Zayn bátyja. Ezek szerint Te meg Maya. - nyújtotta a kezét udvariasan. Na látod Zayn? Így kellett volna neked is tenned. Példát vehetnél a tesódról.

- Szia. Igen, de Te ezt honnan tudod? - néztem értetlenkedve szerencsétlen párára.

- Zayn elég sokat mesélt mér rólad. Talán túl sokat is. - kuncogott fel egy pillanatra, majd öccsére pillantott, s egyből lefagyott a mosoly az arcáról.

- Zayn nem gondolod, hogy el kéne mondanod mindent, amit még nem tudok? Kezdem úgy érezni, hogy van valami, amit nem akarsz nekem elmondani. És hogy többet tudsz rólam, mint Én saját magamról. - kezdtem el magyarázni, mire Zayn megfogta a kezem, és egy új szobába vitt, - ami szerintem az Övé - leültetett az ágyra, s komolyan nézett rám. Fel-alá mászkált, mint egy bolond.

- Maya, tényleg van egy dolog, ami nem mellesleg nagyon nagy dolog. De nem vagyok benne biztos, hogy tudnod kéne.

Mit akarhat mondani? Nagyon maga alatt van, talán valami rossz dologba keveredett? Attól, hogy elrabolt, még lehet, hogy jó ember. De akkor sem kellett volna velem ezt csinálnia. Viszont ez más. Mintha köze lenne kettőnkhöz, és egy olyan dolog, ami örökre felkavarná az életünket.

- Nem lényeg, de buta vagyok! Tényleg, semmi értelme sincsen. Csak beszélek. Ne is figyelj rám. - mondta a fejét rázva, és a földet bóklászva. Egy percre sem nézett rám. Szeme csak is a földet fürkészte. De látszott rajta a csalódottság. Igenis akar valamit mondani!

- Biztosan nincs semmi? - kérdeztem, miközben egy kicsit közeledtem felé, és tekintetét végre rám szegezte. Szeme óriásira tágult, szája félig nyitva volt, s remegett, mint a nyárfa levél.

- Biztos. - adott végleges választ, majd felállt, és odajött hozzám. - Biztos. - mondta még egyszer, a fülembe súgva. Éreztem, ahogy lehelete lágyan érinti a nyakam. Megborzongtam, annyira jól esett. Kuncogott egyet, szippantott, majd kisétált az ajtón.

Édes Istenem! Mi van ebben a fiúban, ami ennyire kell Nekem?! Én nem akarom Őt! Elrabolt, de mégis érzek valami iránta. Erős kapocs, már most. Mikor rám néz, nem is tudom mit tegyek. Nézzek rá furcsán? Vagy esetleg forduljak el? Mosolyogjak? Nem tudom. Zavarban vagyok olyankor. Van benne valami, ami olyan szinten megfogott, mint még soha. Soha semmi.

Észbe kaptam, s én is gyors léptekkel siettem ki a szobából. A lépcsőről leérve megpillantottam a testvérpárt, akik épp nagy beszélgetésben vannak. Zayn nekem háttal ült, Louis pedig vele, azaz velem is szembe. Még nem vettek észre, viszont Zayn nagyon idegesnek tűnik, hisz épp egy akkorát csap az asztalra, hogy én is megugrok egy pillanatra. Azt hiszem jobb, ha most nem zavarom Őket. Épp a hűtő felé indulok, mire meglátom a bejárati ajtót. Csábít az, hogy elmenjek. Haza, Harryhez. De Zayn is ott van. Valahogy hozzá is húz a szívem. De úgy érzem, nekem Harold mellett van a helyem. És Zayn mindenen felkapja a vizet, még azt is el tudnám képzelni róla, hogy megüt. Ma is majdnem megtörtént. Nem bírnék vele egy légtérben élni. De az ajtó, s a mögötte lévő világban való gondolkozásomat félbeszakította Ő.

- Hát Te mit csinálsz? - kérdezte rekedtes hangján, ami mellesleg annyira tetszik. Nagy, barna szemeit rám meresztette, s én bele néztem azokba, mélyen.

- Csak...keresek üdítőt a hűtőben. - adtam egyértelmű választ, mire Ő ment, s bezárta az ajtót, ezzel véget vetve a bármi nemű szökési kísérleteimnek. Kissé szomorkásan, egy pohár narancslével a kezemben felballagtam, és bementem a szobába, amit Zayn mutatott. Igen, valószínűleg ez lesz az Én szobám. Nem volt nagy, de kicsi sem. Megfelelő. Fehér falak, fehér plafon, nagy, fekete ágy, mellette egy fotel, s egy éjjeli szekrény. A falon csak egy kép, mellette pedig egy szintén fekete gardróbszekrény. A jobb oldalon pedig egy kisebb fajta TV, remélem, működik még. Minden egyes tágy mellett, alatt, fölött centikben áll a por. Jézusom...itt tényleg nem takarítottak már egy jó ideje. de most nem foglalkoztam ezzel, inkább leültem az ágyra, s elgondolkodtam, mit csinálhat Harry. Hol lehet most, és mit fog szólni, mikor e levelet megtalálja, s elolvassa.

HARRY

Ma nagyon kimerültem. A főnök nem normális. Komolyan. Felmostam, porszívóztam, és emellett még a vendégeket is figyelnem kellett. De szerencsére most már haza felé tartok, és remélhetőleg Maya finom, meleg vacsorával vár majd.

Még egy sarok és otthon vagyok. Hála Istennek! De...mégis mi ez? Miért van nyitva az ajtó? Betörtek, vagy mi? Futamléptekkel rohanok a lakásunk felé, s az ajtón szinte beugrottam. Mi van, ha Mayával is történt valami? Viszont nagy meglepetésemre nem vittek el semmit. Minden meg van. A TV, a gép, a gitár, melyen Maya olyan sokszor szokott játszani. Mind megvan. Kivéve...kivéve Maya. Először még lassan, nyugodtan szólítgatni kezdem barátnőmet, majd mikor átjártam az egész háznak minden egyes zugát, kezdek ideges lenni. Nincs itt. De hol lehet? Épp a kezembe veszem a telefont, mire látom, hogy Mayaé a pulton hever. És nem messze a telefontól egy lap, melyen Maya írását vélem felfedezni. Mi lehet ez?

Drágám, Harold!

A Nagymami hívott, hogy nem mennék-e ki hozzá Kanadába. Tudod, Ő mindig egyedül van, mióta a Papa meghalt, s nem szerettem volna visszautasítani. Egyébként is, ismered. Nagyon rámenős. Meg is vette már a repülőjegyet, így azonnal indultam a reptérre. Amikor te ezt a levelet olvasod, Én már javában a gépen ülök, s Kanada felé haladok. Nem így terveztem, de ez van. Veled szerettem volna lenni, viszont a Nagymaminak nem mondhattam nemet. Remélem megérted. Harry, kérlek ne keress pár hónapig! Ha lesz valami értesítelek, meg majd hívlak is, ha tudlak. Sajnálom. Addig is ölel, puszil, csókol szerelmed,

Maya

Ez most így komoly? - törtem ki magamból, hisz nem térek észhez. - Ennyi volt? Itt hagyott? Ne keressem? És akkor többet már nem fog nekem játszani gitáron? Azok a gyönyörű hangok, melyeket gyöngéd kis ujjaival, s a pengentyű segítségével megszólaltat...mind eltűnik?! Jól van Maya, köszönöm szépen ezt a szép kerek két évet.